December 6-án este nyílik meg hivatalosan a Miniszterelnöki Hivatal által szervezett Ország Karácsonya - Meseváros rendezvénysorozat a Kossuth téren. A megnyitó ünnepségen a magyar Mikuláshoz csatlakozik egy időre lappföldi kollégája, a Joulupukki is.
A két Mikulás egy Mikulás-egyezmény aláírását követően az ép és siket
gyerekekkel közösen kapcsolja fel az Ország Karácsonyfájának fényeit.
Az eseményre - a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége révén - siket gyerekek is meghívást kapnak, számukra a két Mikulás szavait és a dalokat is folyamatosan jeltolmács fordítja majd. A gyerekek ezt követően a téren beszélgethetnek néhány szót mindkét Mikulással. A megnyitót a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság zenekara kíséri.
A december 21-ig tartó rendezvénysorozat hétköznapokon 12.00 és 20.00 óra között (a Mikulásház 14.00 és 20.00 óra között), hétvégente pedig 10.00 és 20.00 óra között tart majd nyitva. Hétköznapokon a magyar Mikulás a Mikulásházban várja az őt felkereső gyerekeket, emellett szabadtéri foglalkoztató, óriás mézeskalács házikó, bábjáték, térzene és ünnepi postafiók várja a családokat. A Mikulás házában vendégeskedő gyerekek cukrot és üdvözlőkártyát kapnak ajándékba.
16.30-tól a Tűzoltó Fúvószenekar és a Budapesti Énekes Iskola Gyermekkórusa ad koncertet a Mikulásház előtt.
17 órára várjuk Joulupukki érkezését. A két Mikulás a Mikulásház előtt kézfogással üdvözli egymást, majd közösen szólnak a meghívott gyerekekhez. Ezt követően a Mikulásházban Mikulás-egyezményt írnak alá ép és siket gyerekek, valamint jeltolmács jelenlétében.
A két Mikulás, valamint a gyerekek közösen kapcsolják fel az Ország Karácsonyfának fényeit, előre láthatóan 17 óra 20 perckor. A fények felgyúlása után a siket és ép gyerekek a Budapesti Énekes Iskola Gyermekkórus segítséggel jelnyelven és magyarul együtt éneklik el a "Hull a pelyhes fehér hó..." kezdetű karácsonyi dalt. A közös éneklést követően 19 óráig a gyerekek fotózkodhatnak a lappföldi és a magyar Mikulással.