Világörökséggé nyilvánításának 21. évfordulóját ünnepelte december hetedikén Hollókő és ebből az alkalomból adták át a Hollókő községért-díjat is. Az UNESCO világörökség-bizottsága a magyarországi helyszínek közül Budapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókőt vette fel a világörökségi listára 1987. december 11-én.

A Dr. Román András Látogatóházban megrendezett ünnepségen Bouquet László, a Budapest Világörökségéért Alapítvány elnöke köszöntötte a vendégeket. – Az UNESCO 1972. november 16-án fogadta el a Világörökségi Egyezményt, amely napjainkra kulturális szempontból a világ egyik legsikeresebb és legátfogóbb megállapodása – hangsúlyozta az alapítvány elnöke, hozzátéve: – A világörökségi védettség nélkül nehezebb lenne a kulturális és természeti értékek megőrzése. Mint mondta, a Budapest Világörökségéért Alapítvány elhatározta, hogy a jövőben megpróbál valamilyen formában a Hollókőn felmerülő problémákra is megoldást találni.