Goda Kriszta úgy kellett a magyar filmgyártásnak, mint egy falat kenyér. Kis szerencsével lassan lecseng a nyitott szájjal „he”-ző Szamóca-szezon, a bárgyún kényszeredett mosollyal nyakát behúzó Koltairobi-hullám, egy ideje már nem kell félni Stohl Buci akciódús, vagy épp meseautós csodáitól.

Aztán jött Schell Judit, formás fenekével egy dalszínház-utcai erkélyen egyensúlyozva megismerkedett az aktuális magyar filmsztár Csányi Sándorral – joggal az! -, majd végső kétségbeesésében feldobott egy hirdetést: Csak szex, és más semmi. Már önmagában azért hálás lennék Godának, hogy megkímélt Ulmann Mónikától, de ennél jóval többet tett a közérzetemért.
Divinyi Rékával egy valóban szórakoztató, minőségi színészek minőségi alakításaitól hemzsegő történetet dobtak össze, ami csak egy rövid csokizabálós-egyedül sírós snitt ereéig juttatja eszembe kínosan Reneé Zellweger kisasszonyt.

Hogy került ez a két nő a Forradalomból, az egymást pofozó vízilabdások közül egyszerre a Belvárosi Színházba, hogy egy teljesen más műfajban is elismerésre méltót nyújtsanak?
Hogy van az, hogy ez a két csaj megtalálja a szerepre érdemes színészeket a színházakban? Honnan tudják egyáltalán, hol a Színház bejárata? Honnan szedték ezt a Schellt? Végtére is nincs még mögötte annyi nagy szerep, mint amennyit a Törőcsik már eljátszott…
Szóval a Kaméleon. Ajánlott és kötelező. Pontos, szórakoztató, pontos, meglepő, pontos, jogos. De mért pontos?! – Mert pontos!
Megint egy új műfaj. Némelyek nem átallják thrillernek titulálni. Az is lehet–ne.
A csajok biztos tudnak olyat is, de ezúttal nem írtak bele főgonoszt -hacsak maga a főszereplő nem az, de ő idővel szerelmes lesz, és jó ügyért is harcol, meg a melegekkel is készséges, őt ütik, és nem ő üt, összeszedi a szemetet, meg egyébként is hátrányból indul volt intézetisként, és látom, hogy átver 3-4 csajt, de egyik se kellene otthonra, úgyhogy nem ítélem el, szóval ő nem lehet a rossz, csak mert a Kulka lesmárolja a nappalijában. Vespasianus császár is megmondta, hogy a pénznek nincs szaga.

Szóval a kaméleon-lányok palettáján egy új szín tűnt fel. Stikli-film, ahogy mondani szokták? Talán. Azt mondjuk a Clooney-Pitt páros kilenc vagy annál több társával kiegészülve jobban csinálja. Ámerikában. Nekünk stimmel ebben a formában is. Szóval új szín: nem steril- nem thriller szélhámosfilm, remek színészvezetéssel, cukorszirup nélkül. Ha Kulka nem viszi el a legjobb epizódalakítás díját valamely szemlén, akkor nincs igazság.
Csányi új színben tündököl. Hámori Gabi visszafogottan is sejtelmes és izgalmas – gazdaglányvagyok klisék nélkül. Trill Zsolt „Kozák András-hajjal” tökéletesen adja a szeretetre méltó lenne, ha… tipikusnak éppen nem mondható típusát.
Nagy Ervin. Nem tudok belekötni. Talán miatta mondják néhányan, hogy steril a film. Talán tévednek. Talán pont attól tud ő igazán Kaméleon lenni, hogy szinte semmilyen az arca. Talán pont attól tud igazán pofára esni, hogy nem kell Clooneynak, Pittnek, vagy más „szélhámosnak” lennie. Hogy igazából nem nagystílű, csak egy „intézetis”.
Színes, magyar film, 103 perc
Szereplők: Nagy Ervin, Hámori Gabriella, László Zsolt, Trill Zsolt, Kulka János, Csányi Sándor
Rendező: Goda Krisztina
Forgalmazza: Hungaricom