Serdülőkorú lánynak lenni nehéz. Főleg, ha ébredező szexualitásának démona egy időben támad a környezetére és rá. Még éppen csak kostolgatja az erotika ízét, amikor már ágaskodó férfiak erdeje kér bebocsátást.

A kislány ennek megfelelően folyamatos beilleszkedési problémákkal küzd iskolájának fehér többségű és sokszor rasszista hajlamú diákjai közt. A film eredeti címe: "Towelhead" (azaz turbánfejű), mely Jasira iskolai gúnyneve éppen erre utal. Hogy ettől hogyan jutottunk el a film magyar címéig, vagyis Jasira csiklójáig, arról kéretik a forgalmazót kérdezni!
(Itt vetném közbe, hogy a külföldi filmek magyar nyelvű kreatív címadásai sok esetben a rendezői koncepció súlyos megsértését, és a film, mint műalkotás meghamisítását, nem ritkán meggyalázását jelentik. Az In Bruges vagyis Bruges-ben például nem volt elég jó cím a magyarországi forgalmazónak, így lett a magyar cím: Erőszakik, amit a film ismeretében leírni is szégyenletes.)
Jasira nyomorúságának számbavétele hosszasan folytatható. A bajok alapja leginkább az, hogy mindkét szülője gyökér. Egyiket sem különösebben érdekli a lány sorsa. Az anya kizárólag a pasizással van elfoglalva, aztán amikor megneszeli, hogy az élettársa szemet vetett tizenhárom éves korához képest rendkívül fejlett lányára, nem a csávót dobja, inkább lepaterolja az útban lévő gyereket annak apjához, bajlódjon vele ő. Na, és ekkor kezdődnek csak az igazi bajok. Az apa ugyanis igazi tirpák, egy tőrőlmetszett képmutató, érzéketlen, belevaló bunkó. Ostoba, emellett szerepzavaros és megfelelési kényszeres kisebbségi arab Texasban, a NASA alkalmazásában.

Zsarnoki hajlamú és ultrakonzervatív, de ebben is következetlen tahó, aki nem veti meg a testi fenyítést, az őszinteséget bünteti, szemben a jól előadott hazugsággal, amit jutalmaz. Egy olyan erkölcsre hivatkozva fegyelmezi lányát, mely az ő személyére valahogy sosem vonatkozik. Egyetlen nap is elviselhetetlen vele, szerencsére szívesen lóg a csajánál, így keveset van otthon. Nincs semmi kétség, Jasirának a családján kívül kell bizalmast találnia. Talán a szomszédban lakó családapát, aki az előszobában hátulról lefogja a lányt és középső ujjával átszakítja annak szűzhártyáját? Aligha.
A film folyamatosan játszik a kérdéssel: Meddig lány egy lány, és mikortól nő? Mi jelenti a szexuális startpisztoly dörrenését, a havivérzés vagy az Egyesült Államok törvényei által meghatározott korhatár lejárta? A természet vagy a normák szava az előbbrevaló? S aki helytelen választ ad ezekre a kérdésekre, az micsoda? Ösztönei által tévútra vezetett szerencsétlen vagy nyálcsorgató pedofil disznó? A szexuális ébredezés ritkán jár együtt érett személyiséggel, s a családi keretek közt zajló szex monotonitásától frusztrált férfiak jó része számára nehéz a friss húsnak ellenállni. Amikor egy nőnek látszó ártatlan és járatlan lány egy éretlen kölyök módjára viselkedő, felelőtlen férfival kerül szembe, a következmények mindkettőjük számára veszélyesek.
A filmmel kapcsolatban enyhe kifejezés lenne azt állítani, hogy erotikusan túlfűtött, mivel az első képkockától az utolsóig a tizenhárom éves lány teste körül forog. Leborotváljuk róla a szőrt, aztán újra, vérzünk kicsit, aztán újra, masztizunk is, aztán megint masztizunk, orgazmusunk van, aztán van még egy, ez itt be is hatol, aztán az is behatol, beindulunk és zihálva vesszük a levegőt, hogy huh, huuuuh, ez nagyon jó! Képmutató a javából, aki a filmet látva azt hazudja, hogy egy pillanatig se kívánta meg a gyereklányt. Gyereklányt? Egyszóval a Towelhead a biológiai megélés és az erkölcsi megitélés konfliktusát boncolgatja rendkívül élményszerűen és drámai pillanatokban bővelkedően.
Ajánlott film azoknak, akik nem szeretik az egyszerű válaszokat a kényes kérdésekre, azoknak, akik érdeklődnek állat és ember belső határvidéke iránt, vagy azoknak, akik valahányszor megkívántak egy kiskorút, bűntudatosan fojtották le a gyalázatos érzést, hogy aztán még pszichoanalízisben se merjenek előhozakodni vele.
színes feliratos amerikai filmdráma, 124 perc, 2007
A magyarországi bemutató: 2008. december 11.
rendező: Alan Ball
író: Alicia Erian
forgatókönyvíró: Alan Ball
zeneszerző: Thomas Newman
szereplők: Summer Bishil, Aaron Eckhart,Toni Collette, Peter Macdissi