"Kinyitni" a trauma miatt bezárult gyerekeket embert próbáló, nehéz ügy, amelyben nem lehet biztosra menni. A Mosoly Alapítvány és a Budai Gyermekkórház gyermekpszichiátriai osztálya ezen dolgozik és nemrég a Quimby frontembere, Kiss Tibor is csatlakozott a segítőkhöz.
"Kinyitni" a trauma miatt bezárult gyerekeket embert próbáló, nehéz ügy, amelyben nem lehet biztosra menni. Megszállottság, türelem, szeretet és profizmus szükségeltetik hozzá. De létezik egy csapat, amelynek tagjaira jellemzőek ezek a ritka tulajdonságok.Az egykori Budai Gyermekkórház neurózis osztályán működő rehabilitációs és gyermekpszichiátriai részlegen 2007 nyarától szerveznek művészetterápiás csoportokat, a Mosoly Alapítvány támogatásával. A gyerekek rajzaiból egy hét múlva kiállítás nyílik a legnagyobb budaörsi hipermarketben.
"Magyarországon a gyerekek viszonylag nagy aránya - 12-25 százalék - szenved hosszabb vagy rövidebb ideig valamilyen komoly lelki problémától. Csak egy részük kerül orvoshoz, pszichológushoz, művészetterapeutákhoz, azaz szakértő kezekbe, hiszen ehhez az szükséges, hogy a szülő, a tanár, az orvos felismerje, hogy lépni, cselekedni kell" - hangzott el a Mosoly Alapítvány székházában nemrég tartott tájékoztatón.
De még akkor sem könnyű a gyógyítók helyzete, ha a gyerek bekerül egy szakideggyógyászatra. Hiszen pár hét - átlagban három - áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy "megnyissák" a kisebb-nagyobb gyerekek lelkét, "kirántsák" őket a többnyire lehetetlen otthoni helyzetből. Sok esetben éppen ez az oka a kezelhetetlennek hitt dühnek és agresszivitásnak, bár kezelnek születetten hiperaktív kicsiket is. A három hét azonban hamar letelik, és a gyerek többnyire visszakerül abba a környezetbe, ahonnan éppen hogy kiemelték.
A Budai Gyermekkórházban minden foglalkozáson két szakember van velük: gyermekpszichológus és művészetterapeuta, aki fest, rajzol, muzsikál a kicsikkel és a nagyobbacskákkal. A közelmúltban újabb "munkatársat" kaptak: Kiss Tibort, a Quimby együttes frontemberét kérte fel az alapítvány, hogy mosolyt csaljon a kis betegek arcára és ez a tájékoztatón látott film alapján sikerült is neki.
A gyerekek számára közeli korosztályú, vonzó, őszintén empatikus képzőművész-zenész-énekes mindegyikükkel külön foglalkozott, gitározott nekik és megkérte őket, meséljenek magukról. A foglalkozás legérdekesebb része az volt, amikor közösen festettek egy képet. Az is sokat mondó, hogy akadt olyan gyerek, aki külön rajzolt, nem akart együtt a többiekkel alkotni.
Közben fény derült a múltra és a jelen álmaira, vágyaira, amelyek sokszor összekeverednek. A nagyon agresszív, vagy látszólag ok nélkül dühös gyerekek eddig élete többnyire kudarcokkal volt teli. Szüleik szegénysége, alkoholizmusa, válása okozta, hogy nem tudtak beilleszkedni az iskolába és jól tanulni. A rajzok döbbenetes élményekről, az olykor kegyetlen, problémákkal teli múltról árulkodnak. A beszélgetésekből pedig egy közös dal született.
A Mosoly Alapítványnak - amely e művészetterápiás csoporttól eltekintve is számos módon segíti a valamilyen okból sérült, rossz sorsú gyerekek életét - már szinte minden kórházzal van kapcsolata. Általában akkor sikerül egy-egy gyereket bevonni e nívós - és ingyenes - gyógyító foglalkozások körébe, ha a háziorvos beutalja őket valamelyik gyermek-ideggyógyászatra, már ahol működik ilyen. Eddig több mint 150 gyermeken segítettek ezzel a művészetterápiás módszerrel.
Kiss Enikő Hajna, a Budai Gyermekkórház pszichológusa elmondta, hogy munkájuk csak tűzoltás-jellegű lehet, mert az átlag három hét bizony kevés a valódi gyógyuláshoz. Sok gyerek - sajnos - visszakerül a kórházba, és akkor ismét kezdődhet a munka: mosolyt csalni az agresszív, hiperaktív vagy traumáktól teli kis betegek arcára és elősegíteni, hogy múltjuk ne befolyásolja felnőtt korukat.
Mindez megelőzés is, hiszen a tapasztalatok szerint a felnőtt pszichiátriai betegek élettörténetében gyakran találni gyermekkori viselkedési vagy érzelmi zavarokat.