El Greco Evangélista Szent János című műve áll a Szépművészeti Múzeum Jézus nyomában címmel pénteken megnyílt kiállításának középpontjában; a madridi Prado kölcsönözte alkotás mellett a kamaratárlat mintegy 40 festmény, szobor, rézmetszet segítségével mutatja be a spanyol festészet egyik legjelentősebb mestereként számon tartott El Greco művészetének gyökereit, alkotásainak ihletőit.
A megnyitót megelőző sajtótájékoztatón Baán László, a múzeum főigazgatója elmondta: a karácsonyi ünnepekhez igazított kamarakiállítás része annak, a Géniuszok és remekművek címmel 2006-ban indított sorozatnak, amelynek keretében a világ legnagyobb, legrangosabb múzeumainak gyűjteményéből válogatva mutatnak be eddig nem látott mesterműveket a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének darabjaival kiegészítve.A Pradóból érkezett Szent János-kép mellett láthatja a közönség El Grecónak a Szépművészeti Múzeumban őrzött, Szent Andrást és Szent Jakabot ábrázoló alkotásait is, így a kamaratárlat segítségével El Greco apostolábrázolásaival is megismerkedhetnek az érdeklődők - fűzte hozzá a főigazgató. Megjegyezte: a Szépművészeti Múzeumnak van az egyik leggazdagabb spanyol gyűjteménye, ezért ezzel a tárlattal felvillanthatják az előzményeket, a nagy mestert ért hatásokat is.
Látható például a tárlaton Marcantonio Raimondi neves metsző Raffaello rajzai alapján készített apostolsorozata is, amely El Greco apostolsorozatai előképének tekinthető. Az apostolképek mellett El Greco több más festménye, a Bűnbánó Magdolna, a Krisztus az olajfák hegyén és a Krisztust megfosztják a ruháitól című alkotás is szerepel a kiállításon.
El Greco képei mellett nagy itáliai mesterek, a többi között Tintoretto, Paolo Veronese és Jacopo Bossano művei is láthatók, amelyek nagyban hatottak a krétai születésű mesterre, különös tekintettel a Krisztus követőit és tanítványait, valamint a szenteket ábrázoló műveire - tette hozzá Nyerges Éva, a kiállítás kurátora.
A február 5-ig látogatható kiállítást bemutató sajtótájékoztatón jelen volt a Prado spanyol gyűjteményének vezetője, Leticia Ruis Gomes is, aki örömét fejezte ki, hogy ebben a kontextusban láthatja az Evangélista Szent János című képet. Hozzátette: a spanyol anyag a budapesti múzeumban is "itthon" van.