Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester kapja idén a Budapesti Román Kulturális Intézet Kulturális Nívódíját; a Kultúra-díjat Dragomán György író, a Média-díjat pedig Sükösd Miklós médiakutató, egyetemi tanár veheti át hétfőn, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.
Mint azt Armanka Brindusa, a román intézet igazgatója elmondta, azokat a magyar személyiségeket tüntetik ki, akik tevékenységükkel a párbeszéden és a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést szolgálják Románia és Magyarország között. Az igazgató kiemelte, hogy a Kulturális Nívódíjban részesülő Kocsis Zoltán napjaink egyik legnevesebb kortárs muzsikusa, nemrég fejezte be a teljes Bartók-életmű felvételét, és többek között George Enescu (1881-1955) zeneszerző műveit is rendszeresen megszólaltatja.Beszélt Dragomán György marosvásárhelyi születésű íróról, a Kultúra-díj kitüntetettjéről, aki A fehér király című önéletrajzi ihletésű regény szerzője. A kötetet lefordították már több nyelvre, köztük románra is.
A Média-díj kitüntetettje Sükösd Miklós médiakutató, a Közép-európai Egyetem Média és Kommunikációs Központjának akadémiai igazgatója, aki átfogó projekteken keresztül hozzájárult az újságírók, a kutatók és az oktatók közötti szolidaritás erősítéséhez.
A díjazottak Jecza Péter temesvári szobrásznak, a román és a magyar művészeti akadémia tagjának bronz kisplasztikáját és oklevelet vehetnek át. A díjátadó előtt az MTA előcsarnokában leleplezik Stefan Calarasanu temesvári szobrász Piano No 1270 című kompozícióját, a kitüntetési ünnepségen pedig Simina Ivan szopránénekes, a Bécsi Állami Operaház szólistája lép föl. Zongorán kíséri a nagyváradi Roth András, a bécsi opera korrepetitora - tette hozzá a román intézet igazgatónője.