Herendi Gábor rendező szerint a 2001-ben készült első résznél sokkal gyorsabb, pörgősebb film lett a Valami Amerika 2; az alkotást vasárnap este mutatták be a szegedi Belvárosi moziban.
A rendező a bemutató előtt elmondta, még annak idején, hét évvel ezelőtt ígéretet tett arra, hogy ha lesz folytatása a filmnek, akkor azt az első részhez hasonlóan a Tisza-parti város közönsége nézheti meg először. Hozzátette: a premier a színészeknek is újdonsággal szolgál, hiszen most láthatják először filmvásznon a végleges alkotást.A filmek döntő többségénél a második rész gyengébben sikerül, mint az első. A Valami Amerika 2 stábja azonban összeszedte magát, s ez a nyomás még inspirálóan is hatott rájuk - mondta Herendi Gábor. Az új film az első részhez hasonlóan szórakoztató, a történet azonban csavaros, részben azért, mert az alkotók minden karaktert - köztük a három testvért alakító Pindroch Csabát, Szabó Győzőt és Hujber Ferencet, valamint a Timit játszó Oroszlán Szonját - szerettek volna visszahozni. Az első rész végén azonban a Szervét Tibor alakította Alexről kiderült, hogy szélhámos, így mindenki tudja róla, hogy egy szavát sem szabad elhinni, ennek ellenére újra a cselekmény egyik központi figurájává válik - mondta a rendező.
Míg a Valami Amerika dramaturgiájában fellelhetők voltak az első filmes alkotásokra jellemző betegségek, az új mozi profibb alkotás, forgatókönyve talán jobb is. Ezt a színészek is érezték a forgatás alatt, így jó hangulatban készült a film, s ezt a nézők is észrevehetik majd a vásznon Herendi Gábor szerint.