Kozma Orsival egy belvárosi kávézóban találkozom. Pontosan érkezik, kicsit átfagyva, gyorsan kér hát egy forró teát, és máris belecsap a közepébe, szinte időm sincs megszólalni, hogy elmondjam, miről szeretnék beszélgetni. Látszik, hogy az előző esti koncert nagyon felvillanyozta.

Nagyon örültem a szerdai, december 10-i koncertnek, ami az Amnesty International rendezvényének keretein belül jöhetett létre. A Gödör eleve nagyon jó hely, és a Quartetemmel, ami egy viszonylag friss formáció, sűrűn felléphetünk. Voltak koncertek, performace-szok. Beszélgettem az egyik szervezővel, aki azt mondta, nem tudja, hogy most melyik zenekaromat hívják el (tehát hogy pop vagy jazz koncert legyen), aztán a weboldalon belehallgattak a dalaimba, és akkor el is döntötték, legyen a jazz, mert úgy érzik, ehhez az eseményhez ez jobban passzol. Két jazz zenekar lépett fel, aztán az Irie Maffia és a Másfél. Nagyon vicces dolog történt egyébként ott: a koncertek között egyszer csak felpattant Peer Krisztián, koszorús költőnk a színpadra, és félrészegen elkezdte harsányan megosztani gondolatait a rendezvénnyel kapcsolatban, meg egyáltalán, hogy mik is az ember jogai. Azt hitték az emberek, hogy egy rendbontóval állnak szemben, majd a közönség soraiból olyan reakciók hangzottak el, mint hogy:„Vegyétek ki a mikrofont a kezéből!”, és volt olyan is, hogy „Igen, szólásszabadságot!” Krisztián lement a színpadról, de a koncert végén ismét felbukkant, és megint mondta a magáét. Én bekajáltam a többiekkel együtt.

Mármint mit?

A végén kiderült, hogy ez az egész a Táp Színház performace-sza volt. Jó kis este volt.

Biztos jó, hogy van a tarsolyodban több lehetőség is: a szervezők válogathatnak, melyik műfajban állj színpadra, melyik zenekaroddal, stb.

Én azt érzem, lefektettem a jövőm alapjait: van ugye a jazz quartet; ezt az élet hozta nekem. Sokan valahogyan a jazzhez kötnek, pedig popénekesnőnek –most már csak énekesnőnek titulálom magam, aki több mindenre nyitott, de mindig is távolságtartással kezeltem a jazzt.

Miért?

Keveset tudok a jazzről. Azt is a sors adta, hogy a Cotton Club Singersben swinget énekeljek, de én nem akartam eredetileg jazzel foglalkozni, eszembe sem jutott. Aztán megszerettem, és most már úgy érzem, valamit konyítok hozzá, de nagyon keveset tudok ahhoz, hogy azt mondjam magamról, jazzénekesnő vagyok. Az, hogy készítettünk egy jazz lemezt, ajándék számomra. Megszenvedtem ezért az ajándékért, hiszen ahhoz, hogy egy ilyen volumenű dolgot létrehozzunk, vagy, hogy úgy szóljon, ahogy, ahhoz komoly munkát kellett belefektetnünk. A Quartetben olyan remek zenészek játszanak, mint Mohay Andris, Cseke Gábor, Hárs Viktor, akik egyébként szerzői is a lemeznek. Eléggé elfoglaltak és azt hittem, nehéz őket összekoordinálni, ráadásul profi zenészek, a mai jazzélet kiemelkedő alakjai, de nem kellett nógatni, szerettek ebben részt venni. És persze mindez szegény kis lelkemnek is önbizalmat adott, és kiderült, nem egy parttalan vágy csupán, hogy jazzt szeretnék énekelni, és nem kell elfojtanom magamban. A lemez egyébként karácsonyra készült, de hosszú távon is van létjogosultsága az albumnak.

A Kozma Orsi Quartet borítója is messzemenően túlmutat a hazai

lemezborítókon, látszik, hogy profi csapat áll mögötted.

Dienes Vivien tervezte a borítót, egyébként poplemezeimnek is ő készítette az arculatát, sőt, a weboldalamat is ő tervezte meg testvérével közösen. Az biztos, hogy amíg élek és lesz lemezem, vele fogok dolgozni, hiszen nagyon érzékeny, nagyon precíz, és passzol a képi világa a zenémhez. Nagyon elkapta, amit elképzeltem. Kitaláltuk közösen, hogy elmegyünk egy kastélyba fotózni, bújócskázni, mivel a lemez címe Hide and Seek (bújócska), és aztán ehhez születtek a kis cirádák, a képek, díszek a fotókra.

Egyébként téged mások találnak ki? Úgy értem, megmondja a fodrászod vagy a stylistod, hogyan nézz ki, mit vegyél fel, milyen legyen a hajad?

Magamat találtam ki és általában én kerestem meg ezeket az embereket, hogy dolgozzunk együtt. Az ő szaktudásuk és véleményük fontos, és ha én kigondolok valamit, akkor ők segítenek. De Stumpf Imre divattervezővel például a véletlen hozott össze minket. A Budapest Jazz Klubban léptem fel, majd egyszer csak odasétált a menedzsere hozzám, hogy nézzem meg Imre ruháit, és ha tetszik, dolgozhatnánk együtt. Két ruha különösen tetszett tőle, a zöld ruha pedig - ami a borítón is látható rajtam- a kedvencem.

Nem féltél, hogy nem fogadnak be a jazz világába?

Izgultam, hogy kevés vagyok ehhez, és nem volt önbizalmam. Az első személyes élményem a jazz zenével már több éve történt egyébként. Volt egy születésnapi koncertem a Márványteremben. Maloschik Róbert felhívott, hogy: „Kislányom (mindig így nevez), mi lenne, ha csinálnál egy normális koncertet?”, magyarán szólva egy jó jazz-koncertet. Nagyon megijedtem. Az nyilvánvaló volt, hogy Cseke Gábor lesz a zongorista,vele már a Cotton alatt is együtt dolgoztunk. Aztán arra gondoltam, mi lenne, ha Mohay András dobolna és Szandai Mátyás bőgőzne. Így összeállt a zenekar. Tiszta ideg voltam, mi lesz, mivel a jazz zenészek valahogy nem nagyon szeretnek próbálni. A koncert napján próbáltunk egyet, és előtte egy rövidet úgy, hogy a zenészeknek el kellett rohanni, és úgy álltam oda a dugig megtelt Márványteremben, hogy” Úristen, hogyan fogom én ezt és ezt elénekelni?” Maloschik Robi a koncert után odajött és azt mondta, ezzel foglalkoznom kéne a továbbiakban. Szakcsi-Lakatos Róbert pedig azt mondta, hogy neki tetszik, és ő is szívesen lekísérne, ha a fiúk nem érnek rá. Mikor már végérvényesen kiszálltam a Cottonból, és elkezdtem a saját dolgaimmal foglalkozni, akkor jött több felkérés is, például, hogy duóban énekeljek jazz-t Gáborral. Közben összeállt a Quartet, egy tagcserével, Matyi helyére érkezett Hárs Viktor. Ő is, és Gábor is hozott számokat, és így alakult ki az a repertoár, aminek nagy részét saját dalok képezik, és csak pár standardet játszunk.

Van egy harmadik projekted is, az eat me!, ami már az underground, ambient kategóriába tartozik.

Még a Cotton Club Singers alatt elkezdtünk Szakos Krisztiánnal a szólólemezemen dolgozni. Közben létrehoztuk a zenekart, ami nemes egyszerűséggel Kozmai Orsi néven fut, van egy állandó klubunk, ez pedig az Old Man’s Pub, sok koncertünk van vidéken is. Ezidőtájt megkeresett Nagy Gergő, hogy van egy zenekar, kísérleteznek, itt egy demo,hallgassam meg és ha van kedvem, énekeljek el pár dalt. Igazából úgy indultam neki, hogy ha ráérek, csinálom, aztán egyszer csak azon vettem észre magam, hogy tag vagyok.

Hogyan definiálnád az eat me! zenéjét?

Elektro-pop-punk-ambient-rockandroll. Nagyon szeretem ezt a zenekart, mert lehet marháskodni. Nagyjából azt jelenti számomra, amit régen a Tereskova jelentett. Jó, a Tereskova durvább volt, de az eat me! könnyed,felszabadító, és az a legjobb, hogy úgymond nincs tétje számomra, de ennek pozitív értelmét szeretném kihangsúlyozni. A másik két zenekar rólam szól, ott vehemensebben tolom a dolgokat, itt pedig arról van szó, hogy élvezem azt, hogy jó társaságban vagyok, nem érzem annyira a nyomást, a felelősséget. A Cökxpon Ambient Caféban, ahol az eat me!-vel gyakorta fellépünk, nagyon jó a légkör, egy elvarázsolt kastély. Emlékszem, amikor először lementem a helyre, nagyot néztek az emberek, mert a szemükben azért én egy kommersz arc vagyok. De az első perctől kezdve úgy viselkedtek velem, hogy „gyere testvér, befogadunk.” Olyan már, mintha hazajárnék. Voltunk a Corvintetőn is, és nemrég voltunk Szlovákiában, szóval nagyon jó helyekre járunk az eat me!-vel. Egyébként erre az évre terveztük első lemezünket, de most úgy néz ki, csak februárban lesz lemezbemutatónk.

Ahogy az előbb említetted, a Tereskova zenekar egyik oszlopos tagja voltál sokáig. Így belekóstoltál az alternatív zenei világba is. Milyen volt az az időszak?

Amikor belecsöppentem a Tereskovába, akkor húszas éveim legelején jártam. Teljesen elvarázsolt, hogy van egy szabadszájú csaj, aki baromi extrémen vonaglik a színpadon, és ez nekem nagyon bejött. Első körben fel sem fogtam, hogy milyen támadási felület lehet, ha a Tereskova zenekarba belépek, mint vokalista. Nagyon élveztem, hogy bármit lehet csinálni a színpadon, hogy lehet provokálni az embereket, és büszkén vállaltam, hogy ott vagyok, hogy kimondunk mindent, és malackodunk. Kifejezetten szerettem például azt énekelni, hogy „ A faszomnak kell a diós kalács”, óriási poén volt az egész. Krisztinek ugyanakkor ez a hitvallása és vér komolyan gondolja, nekem ez később esett le. Amikor megértettem, mi miért van, teljesen tudtam azokkal a dolgokkal azonosulni, amit Kriszta gondol, akár a nők helyzetéről a világban, akár azokkal, amit a festményein keresztül közvetít. Örülök, hogy ezt a hat-hét évet Kriszta mellett töltöttem, és voltak emlékezetes fellépéseink, például a Szigeten. Sokan kérdezték, hogy nem szégyellem-e magam, és hogy nem sül-e le a képemről a bőr, hogy vele vagyok, de volt, aki azt mondta, ott látott a leghitelesebbnek. Nekem pont az a lételemem, hogy szélsőséges dolgokat csinálok, és így ezáltal az összes énem ki van elégítve. Úgy érzem, hogy bennem sok minden van, és nem elég egy zenekar, kell legalább három, mert ezek alkotják Kozmai Orsit.

És akkor még nem beszéltünk egy negyedik projektről, Dj Chriss-szel való közös számotokról, a My Travel-ről. Nos, ismét egy újabb stílus…

Azt tényleg hívhatjuk „projektnek.” Teljesen más stílus valóban, a menedzserem ötlete volt, hiszen ő segíti Chriss-t is. Chriss hozott alapokat, arra énekelgettem, ötleteltem, egy barátnőm írt szöveget, és aztán elkészült a videoklip. Mondjuk azt is sokan támadják, azt mondják, koppintás. Van, aki szerint Depeche Mode-szerű, Anton Corbijn ihletésű, mert fekete-fehér... Én úgy érzem, mégis egy hatásos, elgondolkodtató klip készült. Abban a közegben, amiben Chriss mozog, szeretettel fogadták a számot, és az én személyemet is.


Akkor lehet, hogy Chriss-szel is alapítasz egy zenekart?

Ennek pont az adja meg az exkluzivitását, hogy egyetlen dal készült, hogy különböző közegből összejött két ember, és alkotott egy egyszeri, szinte megismételhetetlen dolgot. Nem hiszem, hogy lesz több dalunk,vagy ha igen, akkor sem tömeggyártásban.




A sok késői fellépés, az éjszakázás miatt nem ragadt rád valamilyen káros szenvedély? Például nem dohányzol?

Kipróbáltam ezt-azt, nem vagyok egy szent, de nincs szükségem semmire. Néha iszom persze alkoholt, ha bulizunk, de nem vagyok se alkoholista, se drogfüggő, és nem dohányzom. Én mindent megkapok a színpadon, és úgy ki tudom tombolni magam, olyan energiaátadás történik a koncerteken, hogy abban bőven kiélem magam.

Ha úgymond hivatásszerűen "bulizol", akkor hogyan kapcsolódsz ki?

Barátaimmal, szerelmemmel és a családommal vagyok. Gyakran hallgatok klasszikus zenét, és imádom a myspace-et, mert sok olyan zenét találok, amiről életemben nem hallottam, de azért is jó, mert rád kattintanak olyanok is, akár a világ másig végéről, akik addig nem ismertek. De van, hogy a csöndet hallgatom. Egyébként befelé forduló vagyok, szeretek magamban, egyedül lenni. Olyan sokat vagyok az emberek között, hogy jól esik néha a csigaházba visszahúzódni. Mivel elég elfoglalt vagyok, a legfontosabb, hogy tudjam ápolni a családommal a kapcsolatot. Elvált szülők gyereke vagyok, nagy a család, öt féltestvérem van, szóval vannak édes kötelezettségeim.

Karácsonykor mit csinálsz?

Ide-oda utazgatok. A testvéreim fele már felköltözött Budapestre, mert ide járnak egyetemre, az édesapám azonban Pécsett van, és idén még egyáltalán nem jutottam le, vagy ha igen, munka miatt. Ilyenkor apu odarohan, és megpuszilgat. Apukám egyébként szőlőnemesítő, szóval mindig felpakol mindenféle ennivalóval és borokkal, de általában inkább ő jön fel hozzám. Szóval, valahogy így fog most is kinézni az ünnep. Lesznek fellépések, partik,koncertjeink, például az eat me!-vel 19-én egy nagy évzáró koncertünk a Cökxponban, ami azért is érdekes, mert a zenekar kiegészül vonósokkal és lesz egy különleges vendégünk is; T.Bali az Ionból.