Ki gondolta volna, hogy egy szerda délelőttön koncertre készülődöm. No, azt pláne, hogy a Trafóba. Pedig december 10-én pontosan ez történt. Jóleső és kapkodós volt a reggel, hiszen a gyermekeimet is felnyaláboltam: ma nincs ovi, meglepetésre viszlek benneteket. Szalóki Áginak lesz gyerekkoncertje. 

Az előtérben az érkező csoportoktól az izgalom rám is átragadt. Jól nézünk ki, most jövök rá, hogy egy-egy esti program előtt ilyet már nem is érzek! Amikor feltárul a nagyterem ajtaja, a rengeteg szék egy pillanat alatt eltűnik az izgő-mozgó csacsogó áradat alatt. Látom, van csoport, ahol egyen sálban érkeznek az óvodások, az óvónénik jól felkészültek, olyanok, mint a japán turisták a várban. 

Óh, bárcsak! Bárcsak ódákat zenghetnék, hogy ide-meg-oda voltunk, vagyunk, és még leszünk is az élménytől. Bárcsak mondhatnám, hogy a gyerekeim azóta is azt a bizonyos meglepetés délelőttöt emlegetik. Sajnos ettől kicsit zavarosabbak az emlékek, a benyomások. Pedig nem sokon múlt a dolog. Ági hangján biztos nem. Nézem őt a színpadon, talán a legvékonyabb énekesnő, akit valaha láttam, mégis tele érett, jóleső hangokkal. 

Zenei tudása, pályafutása, lemezei, díjai azt hiszem elég árulkodóak, hogy egy újabb kivételes tehetségről van szó, aki a magyar zenei élet palettáját egy önálló színnel díszíti. S bár bátran mondhatom a népzenei „megújulás” egy jeles képviselője, sokatmondó, hogy Hallgató c. lemeze 2006 januárjában az év jazz-lemeze kategóriában nyerte el a MAHASZ Fonogram díját. A Cipity Lőrinc pedig 2007-ben az év gyerekalbuma díjat nyerte. Ezen a jeles napon ez utóbbinak az anyagából hozott Ági a Kortárs Művészetek Házába. 

Visszatérve a színpadra: a zenészek tere úgy lett lekicsinyítve, hogy a közelben lévő gyerkőcök bátran odamerészkedhettek, időről időre körtáncba fogtak, néha egy-egy önálló bátor legényke, leányka is lejtett egy-egy bátortalan lépést. Sajnos a büszkeségtől olvadozó szülőkön kívül mindenki bizonytalankodott: lehet-e, szabad-e ilyet. Hol is vagyunk mi? Táncház ez vagy koncert, Trafó vagy egy művelődési ház? Sajnos maguk a zenészek is kivonták magukat a helyzetből, Ági egy-két mosolyán kívül nem kaptak a gyerekek nagyobb bátorítást. 

Pedig egy gyereknek nincs zene mozgás nélkül, nincs mozgás színek, formák nélkül. Óvodás korban az izgő-mozgók nem a figyelem hiánya miatt rakoncátlankodnak, hanem mert mindent egész lényükben élnek meg. Milyen csodálatos lenne egy koncert, ahol nemcsak egyszerre tapsikolni lehet, hanem szabadon táncolni, festeni, rajzolni! Lelkem mélyén erőteljesen háborogtam, hogy még itt is ezt adjuk át: az a jó gyerek, aki csöndben visszaül a helyére, csak akkor tapsol, ha lehet, és azt is csak két ujjal, túl hangos már ne legyen. Legyetek, drágáim, egyformák, jól irányíthatóak, kiszámíthatók! 

A kicsikben az a jó, hogy még kevéssé adnak a külsőségekre. (Persze azt sem szabad felednem, ingyenes koncertről volt szó.) Talán mégsem kéne azt az érzetet keltenünk, hogy reggeli és ebéd között beszaladunk a Trafóba elintézni ezt a Cipityet a sok sivalkodónak. Sokszor kesergünk amiatt, hogy milyen kultúrafogyasztókká lesznek az ifjaink, hogy mi számít majd nekik értéknek. 

Azt gondolom, ha most, amikor bölcsődések, óvodások, kisiskolások nekünk nem fontos, hogy igazi nézőkként tiszteljük őket, nincs nagyon jogunk ágálni a későbbi értékrendjük miatt. Nem pompás díszletekről és bravúros fénytechnikáról beszélek. De arról igen, hogy tudnak-e kapcsolatot teremteni a színpadiak a nézőtéren lévőkkel. Ez esetben ez igen kevéssé sikerült, egyrészt mert a fénytechnikusok valahogy egyáltalán nem akarták észrevenni a jelzéseket, hogy túl sötét a nézőtér és hiába van próbálkozás közös tapsra, énekre, mondókára, Szalóki Ágira csak a reflektorok bámulnak vissza a sötétből. 

Másrészről azért azt is megjegyezném, hogy az énekesnővel érkező zenészek is elég magukba fordultan játszottak. Egy gyerek minden csatornán érzi, hogy valaki érte van-e jelen: ma különleges és fontos vagyok, mert a bácsik azért jöttek a csodahangszereikkel, hogy nekem játszanak. Szalóki Ági zeneanyagában a sokszínűség különösen szeretni való: a romani és magyar nyelven egyaránt énekelt népdalok, a Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Kányádi Sándor versek zenéi, játékok nyelvvel, hangokkal, ritmussal. Hiányzott a közös játékra való kedv a zenészek együtteséből. 

Ez a cikk talán meg sem született volna, ha elmaradt volna a koncert fő attrakciója, mert az eleddig említett hiányosságok bőven belefértek volna egy kicsit haloványabb gyerekkoncertről alkotott elképzelésembe. De bizony, sajnos, jött a Mikulás. Jött, de sajnos késett, és ezt a zavart már Ági sem tudta jól kezelni – énekeltük egyszer, kétszer, de lehet, hogy háromszor is a Hull a pelyhest… Végül a szerda délelőtti dugón csak átverekedte magát Télapó, és átvette az irányítást: az egyórásra tervezett koncertidőből majd 20 perc csak az övé volt, melyet szépen humorosan próbált megtölteni. A szponzorok a hátam mögött nagyokat kacagtak, de az én fiaim értetlenkedve néztek rám. 

A szénhidrát-dömping ajándékcsomagok átadásával pedig teljessé lett a fejetlenség, érthetően, hiszen az addigi lelkes zenerajongó gyerekek már mind-mind csak a csokira figyeltek, meg az óvónénikre, lehet-e 3 mikulásfigurát ebéd előtt egyben betömni a szájukba, vagy nem. Ne haragudjunk ezért rájuk.
Hazafelé az autóban – jó szokásunkhoz híven - Cipity Lőrincet hallgattunk: ez a dal volt a koncerten, ez nem, ez nem, ez sem, ez igen. Kár, hogy nem hallottunk többet Ágiból, a dalokból, a hangszerekből. 

Miért gondoljuk, hogy a zenélés nem elég ajándék a gyerekeknek? Ha jövőre lesz ilyen kezdeményezés, örömmel látnám, ha a Mikulás előhúzná Szalóki Ágit a puttonyából, és odaadná a gyerekseregnek. Bontogassák a zene titokzatos rejtelmeit, harapjanak jóízűen a versekből, és jó sokáig rágózzák egy-egy refrén dallamát. 

Ez a kis írás senkit el ne bátorítson attól, hogy Szalóki Ági bármely koncertjére menjen. A hangja gyönyörű, a zenéje csodálatos, a népdal és jazz finom együtt játéka nagyon izgalmas. Reméljük a december 21-i A38-as Hanuka program egy boldogítóbb környezetet nyújtanak mind neki, mind a kicsiknek és szüleiknek. Mi ott leszünk!