Kérdéses, hogy be tudja-e fejezni az egyetemet az új Miss World, ugyanis az orosz lánynak olyan sűrű programja lesz a következő egy évben, hogy tanulásra nem marad ideje. Kszenyija Szuhinovát szombaton Johannesburgban választották meg a világ legszebb nőjének.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-12-16/7838252/szepseg.jpg)
Mivel Miss Worldként most egy éven át kemény szerződési feltételeknek kell eleget tennie, kérdésessé vált, hogy be tudja-e fejezni az egyetemet, és ha igen, mikor.
A lány szülei biztatására kezdett szépségversenyeken indulni, és sorozatban meg is nyert többet. A Komszomolszkaja Pravda című lapnak elmondta: szíve még szabad, nincs kedvese, mert nincs ideje a magánéletére.
Orosz lányok egyre-másra nyerik a nemzetközi szépségversenyeket, bár Miss Worldnek legutóbb 1992-ben választottak orosz lányt, Julija Kurocskinát.
A Moszkovszkij Komszomolec című lap internetes felmérése szerint az olvasók 66 százaléka véli úgy, hogy a nők az Oroszországi Föderáció európai részén a legszebbek. A következő helyeken Latin-Amerika és Ázsia áll 16, illetve 9 százalékkal.
Aki azt hiszi, hogy a díjnyertes szépségek előtt minden ajtó kitárul és a lábaik előtt hever a világ, az téved. Az orosz szépségek többsége nem csinált fényes karriert, hanem a csendes családi életet választotta, bár nyilván nem a nyomorúságot. Julija Kurocskina például feleség és üzletasszony lett, és élete nagy sikerének tízéves kislányát tekinti.
Tyumenyben szombaton egész éjszaka durrogtak a petárdák, a város számos pontján magántűzijátékokat rendeztek Kszenyija Szuhinova győzelmére.