A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Magyar Formatervezési Tanács GYERMEK-JÁTÉK címmel idén harmadik alkalommal hirdetett országos pályázatot magyar professzionális művészek, valamint művészeti egyetemi hallgatók és művészeti szakközépiskolai tanulók számára.
A pályázat célja, hogy középpontba állítsa a mindannyiunk közös jövőjét jelentő gyermekeket, erősítse a nemzedékek összetartozását, egymás mellett élését és közös munkálkodását. A pályázat azokat kívánja megszólítani, akik játékokat, használati tárgyakat, öltözéket stb. terveznek és készítenek, illetve kulturális alkotásokat hoznak létre a gyermekek életének szépítése, gazdagítása érdekében.Pályázni az alábbi kategóriákban, új, magyar tervezésű alkotással lehetett:
játékvilág – ezen belül játékszer, közösségi terek játékai stb.
mesetár – ezen belül irodalmi mű, irodalmi mű illusztrálása stb.
hétköznapok – ezen belül öltözék, bútor, edény stb.
látványtár – ezen belül honlap, képesség- és készségfejlesztő
program, animáció stb.
nézőtér – ezen belül színpadi, zenei, audiovizuális alkotás stb.
A pályázat kétfordulós volt: az első fordulóra a pályázati tervet, dokumentációt kellett beadni, a második fordulóra már a kész művet.
A pályázatot a MAOE által felkért szakértőkből álló zsűri bírálta el. Összesen 97 pályamunka érkezett be, közülük a zsűri a második fordulóba 65 tervet juttatott tovább. A zsűri kategóriánként három díjat ad ki és további tíz alkotást okleveles elismerésben részesít. A pályázat díjazottjai és oklevéllel kitüntetett szereplői mellett a zsűri a legjobbak számára lehetőséget biztosít a pályázati kiállításon való szereplésre. A második forduló anyagából 39 mű érdemesült kiállításra
A pályázat célját támogatja a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége, a Magyar Formatervezési Tanács, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság valamint a művészeti egyetemek és a művészeti szakközépiskolák.
A III.GYERMEK-JÁTÉK nemzedékek a gyermekekért pályázati kiállítás megnyitója
2008. december 18-án, csütörtökön 17 órakor lesz a MA (Magyar Alkotóművészek) Házában. (1146 Bp., Olof Palme sétány 1. )
A III. Gyermek-Játék pályázat kiállító művészei és díjazottjai:
Amtmann-né Hédervári Zita
Bobo Stúdió
Csala Sándor
Csekő Etelka
Cseszneg Gyöngyi
Fenyvesi Márta
Gőcze Judit
Gyarmati Viktória
Hidvégi Valéria
Imrei Boglárka
Juhász András
Keszeg Ágnes
Koncz Fruzsina
Kondor Edit
Kő Boldizsár
Makhult Gabriella - Tóth Anita
Markó Krisztina
Marsai Ágnes
Molnár Tamás
Nagy Diána
Nagy Krisztina
Nikolausz Krisztián
Óházy Marianna
Orbánné Balogh Katalin
Pap Éva
Perjés Bernadett
Salamon Eszter
Serediuk Péter
Söjtöri Nóra
Szalai Veronika
Szathmáry István
Szávoszt Katalin
Takács Krisztina (Kikita)
Tari Márta
Turcsányi Antal