Nyilván az elfogultság beszél belőlem, mikor azt mondom, a The Loved One egy igen szerényre, soványra sikeredett anyag a rocktörténelem egyik legzseniálisabb alakjáról. Mindazonáltal kuriózum az INXS-rajongóknak, hiszen a hat dalt tartalmazó lemezen két, eddig soha nem hallott szám is felcsendül.
Persze, a The Loved One című dokumentumfilm minden részletkérdést igyekszik megválaszolni, azaz megválaszoltatni a megszólalókkal,akikről egytől-egyig kiderül, mennyire szerették az énekest. Ellentmondásos halálának körülményeire azonban nem igazán világít rá a film- ellentétben azzal, hogy halála után szinte mindig napirenden volt a kérdés, hogyan is miként is halt meg; és legfőképpen, hogy miért.A DVD abból a szempontból is roppant színes, hogy a legkülönbözőbb ismerősök szólalnak meg: Nyilatkozik az énekes egykori tanítónője, aki Michael iskolás éveiről mesél: különleges, érett és nagyon okos kisfiú volt, és már akkor nagyon nagy barátságban volt Andrew Farriss-szel, akivel aztán később megalapították az INXS-t.
A filmben megszólal az énekes menedzsere is -aki nem pusztán munkatársa, barátja is volt Michaelnek-, és elmeséli, hogy egy régi interjúban a riporter azt mondja Michaelnek: - Olyan vagy, mint a korai Mick Jagger.- Ki az a Mick Jagger?- kérdez vissza őszintén Michael Hutchence.
A film igen felszínesen érinti a haláleset előzményeit, sőt, kicsit izzadtságszagúan közelíti meg az okokat: Az állítás az, hogy bár Michael kezdetben hűen ragaszkodott az INXS-hez (egy eset is igazolja ezt: a Rolling Stones magazin felkérése nemet mondott, mivel csak vele akartak interjút, nem pedig a teljes zenekarral. Michael válasza az volt: vagy mindenki, vagy senki), ám fordult a kocka, mikor Michael Max Q-val állt össze egy dal erejéig. Aztán persze a drogok és a Rock'n'Roll is okként kerülnek a képbe, és elhangzik az is, miszerint Michael egyszer beismerte azt, hogy szerette, ha nincs magánál.
És végezetül a megszólalók a médiát is okolják, hiszen Michael önkéntelenül celebbé vált, és a sajtó lassan nem a csapattal, hanem csakis Michaellel foglalkozott, ebből aztán persze adódtak a konfliktusok. Felidézik az esetet, mikor Michael úgy összeverekedett egy taxisofőrrel, hogy koponyatörést szenvedett, és egy ideig elveszítette ízlelő-és szaglóérzékeit, végezetül pedig mély depresszióba esett, amely elkísérte az öngyilkossághoz vezető úton.
Pár héttel később Michael Hutchence-t egy bőrövvel felkötve találták meg egy hotelszobában.
Az énekes temetésével a világ minden médiuma foglalkozott. Élő adásban közvetítették, amint valaki le akarja vetni magát a Szent András Katedrálisról. A film utolsó képsorai alatt mi is elbúcsúzunk tőle mégegyszer, ahogyan a képkockákon látható több tízezer rajongó is, aki részt vett a temetésen.
A CD mellékleten érthetelen módon mindösszesen hat dal hallható, igaz, két eddig soha meg nem jelent felvételt is tartalmaz a korong, köztük a Bonóval közösen készített Slide Away című duettet is. Azért érdemes elővenni az összes INXS lemezt, és e kiadvánnyal együtt végighallgatni - ezáltal méltóképpen emlékezhetünk meg most, a szeretet ünnepén a tizenegy éve halott karizmatikus egyéniségre.
CD melléklet:
1. Standing On The Roof Top
2. Let The People Talk
3. Let Me Show You
4. Possibilities
5. The Flirts For England
6. Slide Away (featuring Bono)
DVD extrák:
Interjú Kell Hutchence-el
Interjúk egykori barátokkal, zenésztársakkal
Kell Hutchence saját kisfilmje