December 21-én ünnepli hatvanadik születésnapját Samuel L. Jackson, a Ponyvaregény Juliusa, számos más kultikussá vált film szereplője. Voltak ugyan mellényúlásai is, de mert így is vezeti a legtöbb bevételt hozó színészek listáját, még ezt is megengedheti magának.
Samuel Leroy Jackson karrierje nem indult fényesen. A Washingtonban született színész gyerekkorát a Tennessee állambeli Chattanoogában töltötte, szegregált iskolába járt. Georgiában tanult tovább, de inkább a polgárjogi mozgalmak kötötték le. Egyike volt azoknak a diákoknak, akik az oktatási reformot követelve rövid időre foglyul ejtették egyetemük több vezetőjét. Egyre szorosabban kötődött a Fekete Hatalom mozgalomhoz, ezért aztán anyja - az FBI tanácsára - két évre Los Angelesbe küldte.Végül a keleti parton kötött ki, sikeres darabokban szerepelt, filmben is kapott lehetőséget. Erősödő alkohol- és kábítószer-függősége miatt a szerepek mind nehezebben találták meg, jobb híján portásként dolgozott New Yorkban. A nyolcvanas évek jelentős részét kokainmámorban töltő színészt pályatársa, Morgan Freeman próbálta felkarolni, s egy túladagolást követően végre sikerült elvonóra küldenie.
1991-ben parádés visszatérést ünnepelhetett: Spike Lee Dzsungellázában egy drogfüggőt játszott olyan meggyőzően, hogy a cannes-i filmfesztiválon a legjobb mellékszereplőként díjazták. Quentin Tarantino Ponyvaregényének Juliusaként örökéletű monológokkal és egysorosokkal ajándékozta meg a filmrajongókat, Oscar- és Arany Glóbusz-díjra jelölték, a BAFTA-díjat meg is kapta. Kisebb "buktákat" követően a Ha ölni kell és a Die Hard 3. révén növelte hírnevét, 1997-ben pedig jött az újabb Tarantino-alkotás, a Jackie Brown, amelyért Berlinben Ezüst Medvével jutalmazták.
Akciófilmekben, krimikben és drámákban játszott, néha érthetetlen szerepválasztásai közé azonban mindig befértek olyan filmek is, amelyek kultikus figurává tették, elég csak Mace Windu jedimester alakját említeni a Csillagok háborújából. Karrierje során eddig több mint hatvan filmben szerepelt, ezek bevételei meghaladják a hárommilliárd dollárt. Ezzel ő a világon a legtöbb pénzt hozó színész, akiről még azt is nyilván tartják, hogy hány rapperrel szerepelt együtt.
Samuel L. Jackson odavan a kosárlabdáért, a Toronto Raptors szurkolója, de egy angliai forgatás óta a Liverpool focicsapatának is drukkere. Megszállott golfjátékos, szerződéseiben külön kiköti, hogy heti két alkalommal hagyniuk kell golfozni. E sportot saját bevallása szerint azért is kedveli, mert nyugodtan nézhet úgy ki mint egy "strici". A golf mellett a sakkért is rajong, versenyeket is nyert. Hatvanadik születésnapjára szép ajándékot kapott, idén ő lett az American Cinematheque Award kitüntetettje, a díjat George Lucastól vehette át.
A kerek évforduló azonban kisebb veszélyeket is tartogathat számára: Kaliforniában ugyanis a hatvanat betöltők közül mindig kisorsolnak pár embert, akiknek újra kell vizsgázniuk közlekedési ismereteikből. Jackson áll a teszt elébe, mint mondta, úgy nagyjából ismeri a szabályokat.