Az új alkotókra és a fiatalokra nyitott, egyben a hagyományokat ápoló teátrumot ígért hétfői sajtótájékoztatóján Eszenyi Enikő, a budapesti Vígszínház február 1-jén hivatalba lépő új igazgatója.
Mint elmondta, pályája kezdetétől, 1983-tól tagja a Vígszínház társulatának mint színész, majd egy ideje mint rendező is. "Már a főiskolai felvételin megkezdődött az +eljegyzésem+ a színházzal" - emlékezett a leendő igazgató arra, hogy a színművészeti főiskolán februárban leköszönő elődje, Marton László felvételiztette, majd Horvay Istvánnak, a teátrum akkori vezetőjének osztályába került.A főiskolás éveket is beszámítva "29 év tapasztalata - hiszen ezt a színházat minden bonyolultságával együtt ismerem - és nemzetközi tapasztalataim juttattak el odáig, hogy úgy érezzem, képes vagyok a Vígszínház vezetésére" - beszélt pályázatának motivációjáról Eszenyi Enikő. Mint hozzátette, olyan színházról álmodik, "ahol a hagyományokat megőrizzük, de tovább is gondoljuk", olyan előadásokkal, mint az ezer néző előtt több mint százszor előadott Nóra, de modern darabokkal is.
Eszenyi Enikő elmondta, újra végigjárja a teátrumot, hogy az "alkotóktól az ügyelőig" mindenkivel beszélgessen, meghallgassa a problémákat és elmondja saját ötleteit. A színház leendő vezetője tájékozódása után, a Vígszínház május 1-jei születésnapjára ígért részletes beszámolót terveiről.
Az új igazgató kitért a Marton László által tervezett évad utolsó két bemutatójára is. Elmondása szerint március 5-től látható a teátrumhoz tartozó Pesti Színházban Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című darabja, majd március 7-én mutatja be a Vígszínház Tracy Letts Augusztus Oklahomában című, általa rendezett színművét.
A kortárs amerikai szerző Tony- és Pulitzer-díjas darabja az elmúlt évek egyik legnagyobb sikere volt az Egyesült Államokban - hívta fel a figyelmet, majd hozzátette: a 2007-ben bemutatott alkotást egy londoni Broadway-adaptáció után Európában először a Vígszínház állítja színpadra saját produkcióként.
"Mint színésznő vesztettem egy nagy igazgatót, de az egész társulat nyert egy nagy rendezőt" - utalt elődjére Eszenyi Enikő. Mint elárulta Marton László ígértet tett, hogy a következő évadban két darabot rendez majd a Vígszínházban.
A teátrum leendő vezetője elmondta, bár idén nem volt új bemutatója, eddigi szerepeit tovább játssza majd, és ha a következő szezonban felkérik, új szerepet is vállal a színházban.
Újságírói kérdésekre felelve Eszenyi Enikő szólt arról is, hogy a Cseh, illetve a Szlovák Nemzeti Színházzal ápolt szakmai kapcsolatait felhasználva az általa vezetett teátrumot regionális színházi központtá kívánja alakítani.
Mint megjegyezte, a főigazgatói posztra Marton Lászlót kérte fel, aki még nem adott választ. A társulat esetleges új tagjairól Eszenyi Enikő május 1-re ígért tájékoztatást, de megjegyezte, pályázata egyik alappillére a Színház- és Filmművészeti, illetve a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel folytatott szoros együttműködés. "Szeretném, ha a fiatalok bejönnének hozzánk, és (...) végigkísérnék a produkciókat" - beszélt terveiről.