Divatok jönnek-mennek, nemcsak a ruhák, de még a karácsonyfák terén is. Aki idén igazán trendi fát akar, az hanyagolja a hagyományos igazi, illetve a zöld színű fenyőt, szerezzen be helyette inkább fekete, vagy fehér műfenyőt, és sok tollat, tüllt és flittert hozzá. Soroljuk, mik az aktuális karácsonyfadísz trendek.
A karácsonyfa eredeteMielőtt belevágnánk a közepébe és elárulnánk, mi mindent tanácsos idén a fára aggatnunk, ha követni akarjuk a karácsonyfa divatot, jöjjön egy kis kultúrtörténet. A karácsonyfa állítás eredetét pogány szokásra vezetik vissza, réges-régen állítólag a nap tiszteletére állítottak gyantát tartalmazó, gyúlékony fát. De vallásos jelentése, jelentősége is van, a fa jelenti Jézus családfáját, de utal a tudás fájára is, az első emberpárra, annál is inkább, mert karácsony első napja Ádám és Éva napra esik.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-12-23/7838850/old_christmas.jpg)
Magyarországra a német és osztrák rokonokkal, kapcsolatokkal rendelkező arisztokrata családok hozták be a szokást, többen úgy tartják, hogy az első ember, aki hazánkban karácsonyfát állított, az Brunszvik Teréz volt 1824-ben. Az arisztokrata családok köréből átszivárgott a szokás előbb a polgári körökbe, majd legutoljára a paraszti rétegek is átvették. Eleinte almát, diót, cukrot, vagyis csupa ehető dolgot tettek a fára, a csillogó díszek és üvegdíszek elterjedése csak a 19. század végére tehető.
Idei trendek
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-12-23/7838850/feketeasztalidisz.jpg)
„A már megszokott arany, bronz színek a fekete gömbökön, formákon jelennek meg. Bármennyire szokatlan volt 1-2 éve a fekete szín megjelenése a karácsonyi díszek piacán, mára elfogadottá vált, és bár sokan idegenkednek tőle, de megfelelő színeket társítva hozzá igazán különleges dekoráció készíthető”- magyarázza a szakember.
Viszont az extrém anyagok és színek mellett változatlanul nagy siker a nosztalgikus díszek használata. „Textilből varrt figurák, kismackók, télapók, angyalkák, natúr zsákvászon-anyagból zsákocskák, díszesen mintázott, festett bádoglemez-minták, mindezek olyan anyagok, amelyek a természetesség érzetét keltik, színekben pedig a hagyományos pirosak, zöldek, fehérek az uralkodóak ezen a területen.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-12-23/7838850/nosztalgikusdisz_1_.jpg)
Idén ehhez a filc-anyag társult, mint régi, de újra felfedezett dekorációs anyag. A filcből könnyű szabni csillagokat, hópelyheket, melyeket akár egy kis világítással kiegészítve ablakba is aggathatunk” – sorolja a dekorációs lehetőségeket a lakberendező.
Mi azért pártoljuk azt a megoldást is, ami régen is volt, vagyis, hogy mindenféle ehető finomsággal pakoljuk roskadásig a fát. Ha a fánk csupa habkarika, szaloncukor, és mézeskalács, akkor legalább arra sincs gond, hogy az ünnepek elteltével leszedjük a díszeket és bedobozoljuk őket, hiszen addigra már bizonyára minden dísz a hasunkban landolt.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-12-23/7838850/most_expensive.jpg)
Végezetül pedig egy gyönyörű díszt ajánlunk figyelmetekbe. Azt nem tanácsolnánk, hogy vegyétek is meg, mert 20.000 euróba, vagyis több, mint ötmillió forintba kerül, és ezzel valószínűleg a legdrágább karácsonyfadísz a földön. Az áttetsző üveggömb körül 12 karátos arany indák kacskaringóznak és az elegáns indák 120 gyémántkövet rejtenek magukban. Szép, de az sem csúnya, ha sztaniolba csomagolunk mondjuk egy szem diót, és az legalább olcsó is.