A hónap filmjeként tárgyalja a Sight&Sound című tekintélyes brit szakfolyóirat Tarr Béla A londoni férfi című filmjét, amelyet december közepén mutattak be az Egyesült Királyságban - tudatta a Magyar Filmunió.
"Először úgy tűnhet, mintha Tarr Béla legutóbbi filmje az eddigiek közül a legkonvencionálisabb lenne, de a magyar rendező valójában nem enyhített meg nem alkuvó világszemléletén" - e szavakkal köszönti Michael Brooke Tarr magyar-francia-német koprodukcióban készült alkotását a Brit Filmintézet filmművészeti folyóiratának napokban megjelent, januári keltezésű számában.![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-12-23/7838930/londoni.jpg)
A Londoni férfit 2005-ben kezdték forgatni és 2008 januárjában mutatták be Budapesten. A forgatókönyvet Georges Simenon azonos című novellájából
Krasznahorkai László és Tarr Béla írta. Az operatőr Tarr Béla berlini tanítványa, a magyar származású Fred Kelemen, a zenét a rendező korábbi filmjeinek komponistája, Víg Mihály szerezte.
Az angolul és franciául forgatott, fekete-fehér filmben a főszereplőt, a kikötői pályaudvaron dolgozó, elmagányosodott váltóőrt, aki egy gyilkosság szemtanúja lesz, Miroslav Krobot cseh színész-rendező, feleségét pedig a brit Tilda Swinton alakítja. Lányukat Bók Erika játssza, akit a közönség Tarr Béla Sátántangó (1994) című filmjében kislányként ismerhetett meg.