A színházkedvelők sokszor nem is gondolják, hogy próbafolyamatok alatt és mellett milyen segítséget vesznek néha igénybe a rendezők. A Thália színház Új Stúdiójában novemberben izgalmas munka kezdődött: Claudio Collová rendező ugyanis a Magyar Honvédség segítségét kérte a darab színre állításához.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-12-28/7838840/woyzeck1.jpg)
Mátrai Mirella: Balázs Zoltán 2002 óta a társulat művészeti vezetője. Ő találkozott Stuttgartban, egy Büchner köré összpontosuló workshopon Claudioval. Zoli a Leonce és Léna című anyaggal foglalkozott, Claudio pedig egy Woyzeck-workshopot vezetett. Habár mindketten eltérően gondolkodnak a színházról, mégis megtalálták az összhangot, így Zoli eldöntötte, ha lehetősége lesz, akkor meghívja Magyarországra rendezni Claudiót. Túl vagyunk egy költözésen, a Bárkából a Tháliába jöttünk át, és most teremtődtek olyan körülmények, amikor Claudio megrendezhette az előadást. Ehhez hozzátartozik, hogy tavaly nyáron már tartott egy 10 napos workshopot a társulat számára, amikor megismerkedett a színészekkel. Ennek a tapasztalatait is beépítve rendezte meg az előadást idén augusztus 18-tól november közepéig.
Szerintetek mennyire használta fel a két náció tradícióit, jellegzetességeit a darabban?
Mirella: Ez ugyan nem meghatározó az előadásban, ugyanakkor például Páll Zsoltnak van egy jelenete, ami a szicíliai katolikus körmenetekből táplálkozik.
Varsányi Kristóf: Claudio Palermóból származik. Sokat mesélt nekünk arról, hogy e körmenetek alkalmával a szentek szobrával vonulnak a hívek, és rezesbandák kísérik őket. Este elindulnak és reggelre érnek a templomhoz, közben pedig zenélnek, körbejár a borosüveg. Ilyenformán a déli katolicizmus hagyománya megjelenik a darabban. A felhasznált zenék – egy kivételével – körmenetek zenéi.
Milyenek voltak a próbafolyamatok? Hamar szót értettek egymással a színészek és a rendező?
Mirella: Kristóf a próbafolyamatok elejétől jelen volt és fordított, én csak az utolsó harmadába kapcsolódtam be. Nagyrészt gyakorlatokon, tréningeken alapultak a próbák: bemelegítő gyakorlatokkal, vezetett improvizációkkal kezdtük. A sikeres pillanatok továbbgondolásából nőttek ki a jelenetek.
Kristóf: Az improvizációk előnye, hogy egyrészt tartalmazta mindazt, amit Claudio hozott magával, másrészt a színészek is kibontakozhattak. Idővel elkezdődött az a folyamat, mikor a jelentekből felépítettük a darab egészét. Nagyon izgalmas volt, ahogy Claudio ezekben a periódusokban alakította a színészvezetést, kommunikációt.
Mirella: Beszélgettem a színészekkel, és egyikük azt mondta, hogy Claudio mindenkinek olyan feladatot talált, amely kihívást jelentett számukra. Jelentős összetevője az előadásnak, hogy a színészek ötleteire hasonló mértékben építkezik, mint a rendező elgondolásaira.
Hogyan jött a Magyar Honvédség a képbe?
Kristóf: Claudio fontosnak tartotta, hogy - mivel Woyzeck katona - legyenek autentikus katonai mozdulatok az előadásban. Nem is az volt a lényeg, hogy ezeket önmagukban belerakja a darabba, hanem az, hogy átalakítva felhasználja azokat, megtalálja a helyüket az előadás világának megfelelően. Fontos volt a fizikai akció és a jelenlét. Hívtunk egy kiképzőt, Nagy-Czirok Péter hadnagyot, ő tartotta a kiképzéseket. A legalapvetőbb mozdulatokból – mint balra át, jobbra át, hátra arc, díszlépés - katonai tréningeket tartott és fejlesztette az erőnlétüket is. Fontos volt továbbá a vezényszavak kiejtésének jellege, ezeket is meg kellett tanulniuk.
Mirella: Lelkesen. Én csak anekdotákat hallottam tőlük, főleg a lányoktól – mivel a próbafolyamatnak ebben a szakaszában én nem voltam jelen. Már csak azért is gondolom, hogy nagy élmény volt számukra, mert azóta is mesélnek róla. Fontos volt nekik a kiképzés, különösen Orosz Ákosnak, mivel az ő jeleneteiben kerültek leginkább előtérbe a tanult elemek.
Kaptatok visszajelzéseket esetleg honvéd körökből?
Kristóf: Claudio tartott attól, hogy Péter hogyan fogadja majd, hiszen nem olyan módon építettük bele a darabba a tanultakat, mint ahogyan elsőre gondolná. De eljött a premierre, megölelte Claudiót és azt mondta, nagyon tetszett neki a darab. Felhívta a figyelmünket bizonyos hibákra – például hogyan tartsák a kezüket a színészek menetelés közben –, amiket még lehetne korrigálni.
Mirella: Nagyon örülök annak, hogy kötődni kezdett hozzánk egy teljesen más világból jött ember, egy kiképzőtiszt. Gondosan odafigyelt mindenre, fontos volt neki a precizitás. Összhangba került a színházzal, a színészekkel.
Mi lesz a sorsa a darabnak?
Kristóf: Claudio szeretné, ha Olaszországba is eljutna a darab.
Mirella: Szervezés alatt van egy turné Olaszországban, ami a jövő évadban lesz aktuális. Ha minden igaz, egy olasz fesztiváligazgató is megnézi az előadást, és ha elnyeri a tetszését, akkor még több külföldi szereplésre számíthatunk.
Számotokra mit jelentett ennek a darabnak a színpadra állítása?
Kristóf: Nekem meghatározó tapasztalat volt ez a három hónap. Láthattam Claudio munkáját: ahogy a színészekhez, a darabhoz, a szöveghez, a térhez, a fényekhez viszonyult. Ugyanakkor emberileg is hiteles volt, nemcsak szakmailag. A legnagyobb élmény az volt számomra, ahogyan a színészekkel dolgozott. A próbák utáni viták, közös gondolkodások pedig nagyon inspirálóak voltak mindkettőnk számára.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2008-12-28/7838840/woyzeck2.jpg)
Mi volt az a pont, amin a legnehezebben léptetek –akár ti, akár a színészek- túl?
Mirella: A színészek között van, aki öt, van, aki hét éve dolgozik ebben a társulatban, és a csapat fele csupán egy éve, hiszen az elmúlt időszakban a társulat újraalakult. A színészek hozzászoktak egyfajta módszerhez, munkafolyamathoz. Claudio ettől teljesen eltérő módon dolgozik, és emiatt előfordultak hullámvölgyek, amikor kevésbé tudtak ráhangolódni Claudio világlátására és munkamódszerére. Az ő színházi hagyományuk akaratlanul is konfrontálódott a Claudio által képviselt színházzal.
Konkrétabban?
Mirella: Sok gondunk volt a tárgyakkal a térben. Nem sok eszközt használunk, de ezeknek konkrét funkciója van. A színészeknek sokszor gondot jelentett: Hova tegyem a cipőmet? Hogyan tegyem le a tányért?
Kristóf: Nincsenek díszítő elemek. Nemcsak egymásra, hanem minden eszközre is oda kell figyelniük, ami ott van a térben.
Mirella: Az ilyen kérdésekre nagyon sok energia ment el: „Hogy hol gyújtsam meg a gyertyát, mikor fújjam el?” Ezek technikai dolgok – Claudio úgy nevezte, „a jövőre való gondolás” – és kihozzák színészt a kívánt állapotból, amire a jelenléte összpontosul. Önfegyelem és kontroll kell ehhez. A tárggyal való babrálás kikapcsolhatja a színészt, azután pedig nehéz visszahoznia a megfelelően intenzív jelenlétet.
Kristóf: A másik nehézség pedig az volt, hogy több előadásban is szerepelnek a színészek és váltaniuk kellett valami másra, majd visszajönni. Claudio abból indult ki, hogy csak úgy lehet színházat csinálni, ha a színész valóban jelen van a színpadon. A fizikai akcióból indul ki minden, és ha a színész valóban jelen van, csinál egy gesztust vagy tesz egy mozdulatot, azt nem eljátszani kell, hanem igazából megélni. Majd ebből az állapotból lehet például megszólalni. A tárgyakkal is ilyen viszonyt kellett kialakítani.
Gondolom e módszer fontos eleme volt, hogy a rendező maga talált ki mindent: díszletet, jelmezt…
Kristóf: Claudio azt mondta, ez nem módszer, ugyanis nincsenek kész stratégiái.
Mirella: Ő egy globális ember, ugyanakkor ez nem pusztán azt jelenti, hogy mindent kézben akar tartani. Mindketten láttuk DVD-n néhány előző rendezését, így tudjuk, hogy mindig így dolgozik. Az egész darab olyan, mint egy álom, amely az ő erőteljes vizuális elképzelésein alapszik.