Hogyan ünnepelte az újévet Josip Broz Tito címmel fotókiállítást nyitott régi fényképekből Belgrádban a Red Carpet nevű csoport.
Az egykori Jugoszláviában a Köztársaság-, és a Fiatalság Napja után a legnagyobb ünnep az újév várása és köszöntése volt - mondta el újságíróknak Ana Karic, a tárlat kurátora.Hozzátette, hogy a néhai jugoszláv elnök, aki nagy hedonista volt, élvezte az életet, a jó evést és jó ivást, minden alkalommal feledhetetlen ünnepet akart újévre. A főszervező igyekezett is ennek a kívánságnak eleget tenni, s a főszereplő nem volt más, mint bonvivánként maga Josip Broz Tito.
Tito újévkor valamiféle bolondos sapkát vagy kalapot viselt - s mint ez később kiderült - a legnevesebb jugoszláv divattervezők alkották meg az elnöki fejrevalót és az ünnepi öltönyt. Elsődleges szempont volt az extravagancia. Később azután ezt viselte mindenki klasszikus esküvői öltözéknek - jegyezte meg Ana Karic.
Külön fejezet a kiállításon Jovanka Broznak, az elnök feleségének öltözéke. A kor legutolsó divatja szerint öltözködött, de gyakran küldte vissza ruháit a készítőnek, mert mindig fölfedezett valami hibát rajtuk.
A fotótárlatból az is kiderül, hogy Jugoszláviában 1949-ben tilos volt a "klerikális" karácsonyt megünnepelni csakúgy, mint a Mikulást, mert a kommunista rendszer szerint az Szent Miklós napja, amely Nyugatról szivárgott be az országba.
Eredeti ötlet volt, hogy az újévet, mint a tél legnagyobb ünnepét megszemélyesítették, és nemzeti viseletbe öltöztetett fiatal lánynak ábrázolták - idézte a belgrádi kurátort a dnevnik.hr című honlap.