A közelmúltban debütált Amerikában az Utcabanda: A Szezám utca teljes története (Street Gang: The Complete History of Sesame Street) című könyv. A gyermekeket 39 éve egyszerre szórakoztató és tanító tévéműsor történetét Michael Davis újságíró vetette papírra.
Bár a Szezám utca lakóit senkinek sem kell bemutatni, a kötet olvasóit meglepheti az az elhivatottság, amelyet a gyermekműsor képvisel: a televízió arra való felhasználása, hogy hátrányos helyzetű fiatalokon segítsenek; a szociális érzékenység és elkötelezettség a kezdetektől fogva a műsor alapját képezte. A születésekor teljesen újszerű show egy, ma Sesame Workshopként ismert intézménnyel karöltve segíti évtizedek óta a rászorulókat.
A műsort eleve azzal a céllal indították, hogy segítsen a gyermekeknek: már a tervezési szakaszban kijelölték a Szezám utca fő irányát. A készítők tudták, hogy napi egyórás zenés bábműsort akarnak készíteni, ami elsősorban a 3-5 évesekhez szól. Céljuk az volt, hogy a gyerekek megtanulják az ABC-t, illetve a számokat egytől tízig.
A többi részlet később dőlt el, többek között az is, hogy melyik csatorna sugározza az újszerű műsort. A kötet szerint az NBC és a CBS egyaránt elutasította a tervet, amelyet végül a PBS tűzött műsorára. A show 1969 novemberi debütálásától kezdve hatalmas sikert könyvelhetett el: a Szezám utca megannyi díjat, elismerést, hálálkodó szülők leveleit és nem utolsó sorban több milliárd dolláros reklámbevételt hozott az alkotóknak.
A bemutatót megelőző négy év kemény munkával, aprólékos kutatással, pénzgyűjtéssel, és több hatalmas ötlet kiagyalásával telt: utóbbiak közül az egyik meghatározó az volt, hogy a számokat és a betűket reklámparódiákon keresztül tanítsák a gyerekeknek. A kötet szerint a humoros ötlet forradalmasította az oktatást.
Egyéb összetevőkről csak jóval később döntöttek, a műsorban fellépő színészeket például röviddel az első próbafelvételek elkészítése előtt választották csak ki.
Az egyik legnehezebb feladat a műsor címének megválasztása volt. "Megőrültünk, hogy még nincs címe a show-nak" - idézi a kötet a műsor kitalálóját, Joan Ganz Cooney-t. "Senkinek sem tetszett igazán a "Sesame" név, főleg, mert könnyen előfordulhatott, hogy a nézők "see-same"-nek értik azt" - tette hozzá. A készítők végül úgy találták, hogy a Szezám utca "a legkevésbé béna" cím, és a show hamarosan hódító útjára indult.
A műsor ötlete Cooneytól ered, aki évtizedekig dédelgette azt, mielőtt félelmeivel dacolva belevágott az elkészítésébe: fiatal volt, nő volt, és semmiféle tapasztalattal nem rendelkezett a gyermekeknek szóló tévéműsorok készítéséről.
A könyv a Szezám utca más alkotóival is megismerteti, valamint a közszolgálati televíziózás korai korszakába is beavatja az olvasót. Bemutatja azt a hatvanas évekbeli idealizmust, ami a műsor megalkotásához vezetett, és ami azóta is alapvető részét képezi a sokszínű belvárosi környezetben játszódó show-nak, amelyben mindenki remekül kijön a másikkal.
A Szezám utca lényegében premierje pillanatában befutott, a népszerű műsort olyan szakemberek méltatták, mint a gyermeklélektan- és gyermekgyógyászat világhírű szaktekintélye, Benjamin Spock, aki úgy vélekedett, hogy a műsornak hála "kevesebb munkanélküli, segélyen élő, illetve bűnöző tagja lesz a következő generációnak".
