Újévköszöntő 2009 címmel hagyományőrző néptáncegyüttesek bemutatója várja az érdeklődőket vasárnap a budapesti Új Színházban; a Néptáncantológia éves seregszemléjén fellép a többi között a bagi, a gencsapáti és a szili együttes, a mórágyi sváb és a rimóci hagyományőrző csoport is - közölte a színház kedden.
A műsor végigköveti az esztendő jeles napjait a téli disznóöléstől kezdve a húsvéti ünnepen át a lakodalomig, virágvasárnaptól pünkösdig, de különféle mulatságok, így a tuskóhúzás és a mórágyi szombat is megelevenednek a koreográfiákban.![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2009-01-07/7839948/neptanc.png)
Az előadáson a szili Hagyományőrző Népi Együttes, a mórágyi Hagyományőrző Német Nemzetiségi Együttes és a Nagykállón működő Kállai Lakodalmas Együttes tagjai is bemutatják tánctudásukat. A fellépő táncegyütteseknek a Dűvő, a Tücsök és a Kobolya zenekar mellett Knapp János, a Boglya Népzenei Együttes, a Bürkös és a Fix Stimm, valamint Pál Lajos és zenekara húzzák a talpalávalót.
A rendezvényt szervező Muharay Elemér Népművészeti Szövetséget 1990-ben azért alakították a hagyományőrző és nemzetiségi együttesek, néprajz-, néptánc- és népzenekutatók, Muharay Elemér (1901-1960) hajdani népi együttesének tagjai és a népi kultúra iránt érdeklődő magánszemélyek, mert fontosnak tartják, hogy a közösségeket megtartó tradíciók fennmaradjanak és tovább éljenek, céljuk a zenei és tánchagyományok, valamint a népi szokások megőrzése és átörökítése.