Kertész Imre Gályanapló című kötete - amely tavaly év végén jelent meg Horvátországban - a külföldi könyvek Top 25-ös listáján a 11. helyre került a Jutarnji List című zágrábi napilap fölmérése szerint.
Mint azt Xenia Detoni, Kertész Imre horvát fordítója elmondta, a Jutarnji List minden évben komoly közvélemény-kutatást végez. Megkérdeznek legalább ezer embert, írókat, irodalomkritikusokat, könyvkereskedőket, könyvtárosokat és olvasókat is a könyves sikerlisták összeállításakor.A külföldi könyvek 25-ös listáján a Nobel-díjas magyar író kötete előtt egy másik Nobel-díjas, a török Orhan Pamuk A csendes ház című könyve szerepel, a Gályanapló után pedig Jon Krakauer amerikai író magyarul is megjelent dokumentumregénye, az Út a vadonban következik.
Kertész Imre Gályanaplójáról, amelyben ír a holokausztról, regényeiről, buchenwaldi látogatásairól is, december végén négy horvát országos napilap - a Vjesnik, a Jutarnji List, a Slobodna Dalmacija és a Novi List - közölt írást.
A Vjesnik az Író, aki mindig Auschwitzról beszél címmel megjelent cikkében felidézi, hogy az első magyar Nobel-díjas írót alig 15 évesen hurcolták a nácik Auschwitzba többszázezer magyar zsidóval együtt. A Gályanaplót is ez az élmény határozza meg - írja a Vjesnik, Kertész Imrét idézve hozzátéve: ha egy új regényéről gondolkodik, azonnal ismét Auschwitzra gondol.
Kertész naplója intellektuális próza, részben műhelynapló, feljegyzések életről, halálról. A nyilvánosságra szánt művek hátterét világítja meg vele. A Gályanapló az 1961 és 1991 közötti három évtized töprengéseinek gyűjteménye arról, hogy miért és hogyan élünk e szörnyű, tragikus világban - összegzik véleményüket a horvát lapok.
Horvátországban eddig összesen nyolc Kertész-könyv látott napvilágot: a Fraktura kiadó által megjelentetett hét kötet - a Sorstalanság, a Kaddis egy meg nem született gyermekért, A kudarc, a Felszámolás, Az angol lobogó, a Gályanapló és az Esterházy Péterrel közös Egy történet - mellett A száműzött nyelv a Durieux kiadó gondozásában jelent meg. Mint azt a köteteket fordító Xenia Detoni hozzátette: előkészületben van a K. dosszié horvát kiadása is.