Januárban ismét látható ifjabb Harangozó Gyula Hófehérke és a hét törpe című koreográfiája a budapesti Magyar Állami Operaházban. A Magyar Nemzeti Balett első előadása csütörtökön várja a zene- és balett rajongókat.
Ifjabb Harangozó Gyula 2004-ben koreografált családi balettje hűen követi a Grimm-mese cselekményét; a kétrészes darabban életre kel a klasszikus történet valamennyi kulcsszereplője, így Hófehérke, a hét törpe, a Mostoha, a Banya és a Vadász.A törpék két, a többiek három szereposztásban várják a közönséget januárban 12 alkalommal - mondta el Kálmán Tamás sajtóreferens az MTI-nek. Tájékoztatása szerint Hófehérkét csütörtökön Boros Ildikó, a Mostohát Kozmér Alexandra, a Királyfit Oláh Zoltán, a Banyát Bajári Levente, a Vadászt Túri Sándor játssza. Tudort Csonka Rudolf, Vidort Nagyszentpéteri Miklós, Szendét Katona Bálint, Szundit Hommer Csaba, Hapcit Merlo P. Andrea, Morgót Solti Csaba, Kukát Szegő Csaba alakítja.
Jövő szombaton és vasárnap, valamint 24-én és 25-én két előadás is lesz, az érdeklődők a délelőtti és a késő délutáni időpont között választhatnak. A díszletet Kentaur, a jelmezeket pedig Velich Rita tervezte, a zenét Kocsák Tibor szerezte. A családi balettet 2006-ban már láthatta a közönség, akkor az Erkel Színház adott otthont a darabnak.