"Az Ő megszentelt napja jött most el, egy kedvező év biztosítékaként". Handel halálának 250. évfordulója alkalmából magyarországi bemutató volt a Művészetek Palotájában. A mindig aktuális zsarnokság - szabadság, elnyomatás vagy szabad boldog élet témája csendült fel.
A mű Racine utolsó drámája nyomán készült szövegre íródott és 1733-ban Oxfordban volt a bemutatója. A mostani budapesti bemutatón is angol szöveggel hangzott el a mű. A nézők azonban, legépelt formában könnyen hozzá juthattak egy angol-magyar szöveghez, ahol a szereplők és a jelenetek pontos követése is lehetővé vált. Bevallom őszintén már egyetemistaként sem rajongtam Racine-ért, nos ez a dráma, ami a művéből született sem lesz a kedvencem.
Kétségtelen, hogy Racine ebben az utolsó művében már az abszolút monarchia ellen fordul és a tömegek szabad és harmonikus élet-lehetősége mellett voksol, ami nagy újdonság lehetett a saját korában. A tegnapi Handel bemutató sem a "szent dráma" szövege és drámaisága miatt volt élvezetes. A mű zenei vonulata és az előadás színvonala tette élménnyé az estét. Biztos, hogy nem a legjobb Handel műként fog a zeneirodalom történetében fenn maradni, de határozottan vannak szép és elismerhető részei. Nekem az egész négyrészes mű felépítése, zenei eszközrendszere tetszett.
Klasszikusan megformált, és átlátható szerkezetű mű. Pedig mögötte melodramatikusan nagy érzelmek és indulatok feszültek. Meglátásom szerint pontosan a zenei fegyelmezettség és finomság teszi élvezetessé a művet. Így nincsenek nagy gesztusok és eltúlzott drámai jelenetek, viszont szép és érzelmileg fűtött áriák, a történetet előrevivő recitativók és kórusjelenetek váltakoznak arányosan és harmonikusan.
Leginkább Hamvasi Szilvia áriái vonták magukra a figyelmet, maga a szerep terjedelme is ezt tette lehetővé, a művésznő az előadás végére teljesen kivirult és egyik ária közben olyan lendülettel lapozott, hogy élmény volt látni. De az egész előadást azt jellemezte, hogy a harmadik és negyedik felvonásra feloldódott az a kis görcsösség, ami az indulást jellemezte.
Kivételt Megyesi Zoltán tenor szólói képeztek, aki már az elejétől partneréhez fordulva, arcjátékával megerősítette a szerepe kínálta lehetőségeket. Bár két szólistát itt kiemeltem, meg kell említenem, hogy a többiek énektudása és játéka is nagyon szép és élvezetes volt. Bárány Péter kontratenorja hűen az eredeti elképzeléshez, a zsarnokkal szembeforduló, de nem erőszakos, hitében erős, szelíd erő képviselője volt. Ehhez ez a kontratenor hang hihetetlen jó, különösen, ha összehasonlítjuk, az ugyancsak "ellenzéki" Cser Krisztián által megjelenített hadvezér basszusával.
Nem hagyom ki Szabóki Tünde Athalia megformálását sem, aki még szemjátékával is aláhúzta a zsarnok kegyetlenségét és Kovács Ágnes mind remek énekhangi, mind nagyon egyszerű ékszer nélküli, nadrág kosztümös megjelenést a leendő ifjú király szerepében. De pontosan ezek a zenei megfogalmazások és megjelenítések teszik a művet nagyon élvezetessé.
Ugyancsak kiváló hangzást biztosított a zenekar, akinek koncert mestere Simon Standage, aki a zenekar első hegedűse is volt egyben. Különös élményt jelentett, hogy Handel korabeli hangszerek megszólalása, ami még jobban színezte az előadást. Mind Vashegyi György karmesteri és egyidejű időnként csemballista teljesítménye, mind a kórus megszólalása egyenértékű volt a teljes este nyújtotta élménnyel.
