A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja 77 filmajándék elnevezésű, eredetileg az ünnepekre meghirdetett akcióját a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA). Két hét alatt csaknem százezren voltak kíváncsiak az ingyenesen letölthető magyar filmklasszikusokra, híradókra, televíziós műsorokra, egyetemi vizsgafilmekre - közölte az MTI-vel Kitzinger Dávid.
A NAVA üzemeltetését végző Neumann Kht. ügyvezető igazgatója elmondta, egyelőre folynak a tárgyalások az anyagok jogtulajdonosaival az eredetileg december 31-ig tervezett akció meghosszabbításáról, de a www.77filmajandek.nava.hu oldal közben is elérhető.Kitzinger Dávid tájékoztatása szerint az első napokban a nagy filmklasszikusokat, többek között az Egri csillagokat, A Pál utcai fiúkat vagy a Lúdas Matyit keresték a látogatók, de rövidesen felfedezték a különlegességeket is, így januárra csaknem ugyanannyi archív tudósítást tekintettek meg, mint játékfilmet.
A NAVA közleménye szerint december 19. és január 5. között mintegy 270 ezer műsorszámot nyitott meg 92.300 egyéni látogató, akik egyhatoda Magyarország határain túlról lépett az oldalra. A filmeken kívül több televíziós műsor is a legnézettebbek közé került, így a Megasztár 2006-os döntője vagy az Iron Maiden 1988-as budapesti koncertjét beharangozó tudósítás. Emellett olyan különlegességek is népszerűek voltak, mint az 1935-ös karácsonyi készülődésről szóló filmhíradó, vagy mint amikor Vitray Tamás gombot varr riportalanya, egy fakír hasára.
Az akció sikerére jellemző, hogy a NAVA sávszélességét meg kellett tízszerezni az ünnepek alatt a nagyszámú látogató kiszolgálása érdekében. Előfordult, hogy egyszerre 8000 néző volt az oldalon, ezért technikai fejlesztéseket is kellett végeznünk a zavartalan működéshez - közölte a Neumann Kht. vezetője.
Kitzinger Dávid szólt arról is, hogy az akció költségei eddig 4 millió forintot tettek ki, ez az összeg azonban a minden egyes megtekintés után fizetendő jogdíj miatt még nőni fog.
is elérhetőek
"Nagyon pozitív jel, hogy a jogkezelők, televíziók többsége jól állt a kezdeményezéshez" - jegyezte meg az ügyvezető, hozzátéve: az akció számos olyan nyitott kérdést is felvet a jogdíjfizetés vagy a digitális tartalmakhoz való hozzáférés területén, melyekről külföldön, így Hollywoodban is viták folynak.
A karácsony előtt indított akció keretében a NAVA az elmúlt 77 év magyar filmklasszikusaiból, világhíradóiból, televíziós műsoraiból, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgafilmjeiből álló válogatás szabad megtekintését és letöltését teszi lehetővé az internetezők számára.
Kitzinger Dávid hangsúlyozta: az archívumnak az akcióban részt nem vevő anyagai az ország minden területén megtalálható mintegy 700 NAVA ponton tekinthetők meg, jellemzően könyvtárakban, oktatási és közintézményekben.
A NAVA a Neumann Kht. kiemelt szolgáltatása, amely 2006-os megalakulása óta gyűjt magyar audiovizuális tartalmakat. A NAVA gyűjteményében a régi magyar játékfilmek és világhíradók mellett az országos földfelszíni terjesztésű televíziók és rádiók magyar gyártású vagy magyar vonatkozású műsorai szerepelnek.