"Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára” – Hommage à Bartók. Az ismert Bartók-mű címének játékos parafrázisát választotta címéül az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes új bemutatójának, amelyet január 19-én láthat a nagyközönség Pozsonyban, január 22-én pedig Budapesten, a Hagyományok Házában.
Alig heverték ki a szintén vadonatúj Táncírók 2008. október 17-i és 18-i bemutatóit, máris turnézni indultak, s miután a soron következő bemutató ízelítőjével bejárták a Felvidék egy részét, október 24-én a Művészetek Palotájában is láthatott belőle pár szemelvényt a budapesti közönség. Az együttes most nagy erőbedobással készül a januári bemutatóra. Az előadást 19.00 órától tekinthetjük meg a Heineken Tower Stage-ben, amely a Szlovák Táncszínház székhelye és egyben Pozsony legújabb, legmodernebb színháza. Az impozáns épületet a Duna parton, az Új Nemzeti Színház mellett találják meg a távolabbról érkezők. Aki lemaradna a pozsonyi bemutatóról, az a Hagyományok Házában tekintheti meg az előadás budapesti bemutatóját, január 22-én, 19.00 órától.Hégli Dusán legújabb műsora olyan színházi táncelőadás, amilyet a budapesti közönség a Honti igricek, a Zenészek táncai és a Felföldi levelek című produkciókban már megismerhetett. Az Ifjú Szivek műsorait a hagyományos tánckultúra hiteles előadása, a kiváló zenei kíséret, az igényes színpadkép és viselet, valamint a dramaturgiai szerkezet átgondolt találkozása teszi sajátossá, egyedivé.
A műsor szerkezetét Bartók Béla zeneszerzői zsenialitásának népzenei indíttatása határozza meg, ami a tánc alkalmazásán, a tradicionális hangszeres zene ritmikai, dinamikai és a nyugatitól eltérő harmóniavilágán érhető tetten. Bartók a zenében hallhatóvá tette a táncot. Az Ifjú Szivek kísérletet tesz arra, hogy a táncban láthatóvá tegye a zenét.
Képek, levelek, fonográffelvételek, táncok, gyűjtések, visszaemlékezések, Bartók zenéje és írásai, valamint az alkotóban ezekből összeállt "belső film"... ez a Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára.
A műsorban magyar, szlovák és román táncok tekinthetők meg az egykori Csík, Beszterce-Naszód, Maros-Torda, Kolozs, Bihar, Csongrád, Somogy, Gömör, Hont, Zólyom és Nyitra vármegyék területéről.
Forrás: fidelio.hu