Leonard Cohen kanadai folkénekes 15 év után először lép fel az Egyesült Államokban; a veterán zenész, aki azután kényszerült rá a turnézásra, hogy egykori menedzsere elsikkasztotta a nyugdíjas évekre félretett pénzét, február 19-én ad koncertet New Yorkban.
A Broadwayen található Beacon Színházba meghirdetett koncertre pénteken kezdik el árulni a jegyeket, azt azonban egyelőre nem tudni, lesznek-e esetleg további előadások.A 74 éves énekes tavaly májusban indult kanadai és európai koncertkörútra, idén pedig Ausztráliában és Új-Zélandon is turnézik majd. Az eredeti terv szerint a Suzanne, a So Long, Marianne, az Everybody Knows és más legendás dalok előadója tavaly augusztusban fellépett volna a Sziget Fesztiválon is, végül azonban nem láthatták a 60-as években híressé vált zenészt a magyar rajongók.
Leonard Cohen legutolsó turnéja az 1990-es évek elején volt, azután a Los Angeles környéki hegyekbe vonult vissza, hogy buddhista szerzetesként éljen.
A folkénekes 2005-ben lépett újból a nyilvánosság elé, azt állítva, hogy korábbi menedzsere és szeretője, Kelley Lynch elsikkasztotta több mint 5 millió dollárját, így a nyugdíjas évekre félretett összegből csupán 150 ezer dollár maradt.
Bár egy Los Angeles-i bíróság 9 millió dolláros kártérítést ítélt meg neki, beszámolók szerint ezt az összeget nem tudta Lynchen behajtani.