Két fiatal japán fotóművész rendhagyó sorozatából válogat a budapesti Lumen Galéria Kétoldalú múlt című, csütörtökön nyíló kiállítása: a két lány, Kitamura Mika és Vatanabe Juki immár hetedik éve fényképezi egymást, bepillantást engedve barátságuk folyamatos változásába.
Erdélyi Krisztina tájékoztatása szerint a páros kiállítás a Lumen Galéria A realitás szélén az én határán túl - kortárs fotó Japánból című sorozatának második állomása.Egy japán kurátor, Izava Kotaro nevezte el Lebegő generációnak azt a korcsoportot, amely a szigetország fotóművészetében a kilencvenes évek közepén-végén tűnt fel; a két 1982-es születésű lány ennek a generációnak a legfiatalabb tagjai közé tartozik - beszélt a fiatal alkotókról Erdélyi Krisztina.
Mint a tárlat szervezője elmondta, Kitamura Mika és Vatanabe Juki az egyetem második évében kezdték egymást fényképezni, először teljesen ok nélkül, illetve csak azért, mert fotózást tanultak. Ezt a tevékenységet azonban az egyetem befejezése után is folytatták, így a fotók egy egész komoly anyaggá kezdtek összeállni. Megnyerték a Canon tehetségkutató versenyét, azóta is fotósként dolgoznak - tette hozzá.
"Egymáshoz fűződő viszonyukat örökítik meg ezek a képek; ahogy a két lány és kapcsolatuk is folyamatosan változik; így az idő múlását mutatják meg egymás személyén keresztül" - szólt a rendhagyó tárlat koncepciójáról Erdélyi Krisztina.
Beszámolója szerint a két fotográfus "egymás tükreként" a galéria két szemben lévő falán állít ki az anyagból egy huszonöt darabos válogatást. Az Erdélyi Krisztina és Ilosvai Zsófia által rendezett tárlat február 8-ig tekinthető meg a Mikszáth Kálmán téri galériában, majd a kortárs japán fotósokat bemutató sorozat Takagi Kozue munkáival folytatódik.