Vlagyimir Putyin festménye 37 millió rubelért - közel 242 millió forintnyi összegért - kelt el szombaton este egy szentpétervári árverésen, amivel az orosz kormányfő jócskán maga mögé utasította a város eddigi rekordot tartó kormányzóját, Valentyina Matvijenkót.
Matvijenko képe, mint már egy másik alkotása a tavalyi árverésen is, 11,5 millió rubelért mintegy 75 millió forintnak megfelelő összegért talált gazdára.A kormányfő alkotását egy moszkvai galéria tulajdonosa vette meg, Matvijenkóé - már nem először - egy építőipari vállalaté lett. A cég nevében ezúttal a tulajdonos lánya licitált.
A Carszkoje Szelo-i Karnevál alapítvány, amely az észak Velencéjének is nevezett város számos kulturális projektjét támogatja, három éve rendez
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2009-01-18/7840744/putyin.jpg)
Az eredmény egy zöldes színű falban lévő, sárgára festett ablakkeret, körülötte alul pirossal hímzett fehér függöny, amilyen régebben a magyar parasztházakban is volt. Az ablakon át a sötétben fehér, kisebb részben piros hópelyhek és talán fények látszanak.
A keret alá Putyin színes, lendületes és szintén mintás betűkkel odaírta a mű címét - Uzor (Minta) -, a függöny fehér felső részére pedig hatalmas szignót helyezett el. Az alkotást némileg feljavították az alapítvány művészei, akik igazi csipkét ragasztottak a függöny hímzett végéhez, s így már egész szemrevaló a kép. Az árverés bevételét ezúttal a város gyermekkórházainak és néhány felújításra szoruló templomnak juttatják.