Barangolás egy végtelen útvesztőben, ahol felnőtt- és gyermekkor hol összetalálkozik, hol összeütközik, de sokszor csak a sötétben bolyongunk nem találva egymást. Egy labirintus, melynek kanyarulatait mi építjük, hogy aztán azokat vezessük csapdába, akiket a veszélytől óvnánk. Posztmodern nevelődési regény – a felnövekvők szemszögből.

Egy iskolai tornaterem, bordásfalakkal, néhány székkel és tizenhét 8-14 év közötti flamand iskolással, de a darab egyáltalán nem az ifjúságnak szól. Ezen az estén valahogy a feje tetejére áll minden: ma este legyél csöndben, és hallgasd, amit az elkövetkező generáció belőled felfog, érzékel, ma hallgass és figyelj, ezen az estén nem te mondod meg, mikor van a lefekvés, és nem kiabálhatsz, hogy „Hallgass!”, „Fogd már be!” és effélék.
Amit látunk nem más, mint egy szinte teljesen zene nélküli hetvenperces kórusmű. A flamand nyelv zeneisége, a gondolatok ritmusa, ismétlődése, fokozása, a szereplők mozgása, az apró gesztusok mind-mind egy grandiózus zenemű tökéletesen a helyén lévő darabkái.

Megnyugtatsz, hogy eljön majd a reggel." Az együtthangzó kórus még sokáig sorolja, mit teszünk, mit mondunk, hogy viselkedünk, s mindezekkel hogy próbáljuk formálni néha finoman, néha erőszakkal a gyermeki világot. Miközben a tizenhét szempár teljes nyíltsággal pásztázza a közönség sorait, nem hagyhat bennünket nyugodni a gondolat, amit látunk, nem lehet egyszerűen a gyermekeink őszinte megnyilatkozása.
Ez a fajta rend, katonás fegyelem, egyenes sor, együttlélegzés már a mi felnőtt világunk keze munkája. Ahogy a gondolati témák kitárulnak (valóban a szülő-gyermek kapcsolat nagyon sokrétű találkozását dolgozza föl a szöveg: a cipőfűző kötéstől a szorzótáblán át a tudományos kérdések sora, a szerelem, a bátorság, őszinteség, háború és még sok-sok minden terítékre kerül), már az egységnek is oldódnia kell: szólókat, kánonokat, kamarakórusokat hallunk megszólalni. Igazából nincs néző, aki ne tudna részese lenni a darabnak, ha önmaga még nem is neveli a sajátjait otthon, saját gyerekkorából még biztos emlékszik a jól ismert szülői intelmekre.
Minél kényesebb – ránk nézve – egy-egy szakasza a műnek, annál inkább kénytelen csak kevés vagy csak egy-egy gyerek elhordozni annak súlyát. Legyen szó akár a fél magyarázatokról, a csúsztatásokról, a szülői türelmetlenségről, erőszakról mindig hangsúlyt kap azáltal, ahogy kiválik a hang a kórusból. A mű központja, amikor az összes gyerek a rendet teljesen megbontva kiabálja a tőlünk hallott kifogásokat: „Nem! Nem most, mert nincs itt az ideje! Nem lehet, mert még kicsi vagy! Nem, mert nem értheted! Nem! Nem! Nem!” A gyermekkor frusztrációjának a mélyén kavargunk.
Számomra nagyon hitelessé tette az előadást, hogy mindazt, amit a nyelvi közegen keresztül kommunikálni próbált – leginkább a kapcsolatok ambivalenciáját – sok másik szinten is erősítette apró jelzésekkel.
Értem ez alatt a térhasználatot, a mozgásokat, a gesztusokat. A szereplő gyerekek mindvégig át-áttáncoltak a saját törvényeik szerint működő gyermekvilág, és a felnőttek által alakított gyermeki világkép határvonala fölött. A darab már említett fegyelmezett, részletesen kidolgozott térhasználata időről időre felbomlott és önfeledt hancúrozásnak adta át a helyét. A gyerekek hol katonás sorban álltak, hol hányavetin odadobták magukat egy padra, vagy fölmásztak egy bordásfal tetejére. A gyermekeink számára ez a világ nagyon izgalmas és egyben rettenetesen félelmetes. Mi felnőttek falakat, határokat, kapaszkodókat próbálunk elhelyezni benne, melyek sokszor akadálynak, szövevényes labirintusnak tűnnek, még érthetetlenebbé téve azt, amiben élünk. Mégis nélkülü(n)k valahogy megfoghatatlan az egész – tőlünk tanulják a nyelvet, a túlélés praktikáit, az elfogadást és a kiutasítást. Ez a darab mélyen elgondolkoztat azon, vajon mennyit teszünk hozzá a gyermekeinkben élő zűrzavarhoz.
Koncepció, szöveg, rendezés: Tim Etchells
Rendezőasszisztens: Pascale Petralia
Szereplők: Martha Balthazar, Lara de Bruyne, Victor de Vriendt, Jozefien Haeseryn, Pjotr Heuvinck, Robbe Langeraert, Jerome Marynissen, Suki Minner-Goossens, Zahna Morel, Yves Rijckaert, Charlotte van Grembergen, Kika van Robays, Viktor van Wynendaele, Arthimis Vergult, Ineke Verhaegen, Ellen Vervaet