Képzőművészeti alkotás tervezésére, kivitelezésére pályázatot hirdet a Londoni Magyar Kulturális Központ. A művészek március 15-ig jelentkezhetnek terveikkel, az eredményhirdetés április 15-én lesz.
A pályaműveket brit és magyar szakértőkből álló zsűri értékeli, majd a tervek az intézet honlapján megtekinthetők lesznek. Az első helyezett alkotó kiállíthatja munkáit május 12. és 26. között a Londoni Magyar Kulturális Központban.Az intézet felhívására Magyarországon élő hivatásos, illetve külföldön élő magyar nemzetiségű művészek pályázhatnak korhatár nélkül. Egy alkotó több, de legfeljebb három munkával nevezhet és olyan alkotással, amely a sajátja és a helyszínen megvalósítható - mondta Takács Ildikó Katalin, a londoni intézet igazgatója.
Képzőművészeti alkotást, közte installációt, videóinstallációt, szobrot, képet készíthet a pályázó a Covent Gardenben álló, műemlékjellegű ház belső tereibe, s még a lépcsőházat is használhatja az illető - tette hozzá. Kérésre az intézet részletes alaprajzot is küld. További információkat az érdeklődő a www.hungary.org.uk honlapon talál.
A pályázattal az intézet célja az, hogy kortárs magyar képzőművészek számára londoni bemutatkozási lehetőséget nyújtson, teret adva ezzel hosszú távú kapcsolatok kialakítására az angol művészeti élet szereplőivel - jegyezte meg Takács Ildikó Katalin.