Egyre több idős amerikai használja az internetet lefaragva a netezők felét alkotó 18-44 éves korosztály előnyét - állította egy washingtoni tanulmány.

"Míg 2005-ben mindössze a 70-75 évesek negyede (26 százaléka) internetezett, jelenleg ez az arány 45 százalék a korcsoportban" - derült ki a felmérésből.
A netet ugyanakkor még mindig a fiatalok uralják: 2008-ban a 12-17 évesek 93 százaléka, a 18-24 évesek 89 százaléka használta. A 40-44 évesek 83 százaléka internetezett, ám a 60-64 éves korcsoport már csak 62 százalékban.
Az internetes tevékenységek közül továbbra is az emailezés a legnépszerűbb, viszont az idősebbek egyre aktívabbak a közösségi portálokon és a blogolásban.
A felmérés alapján az idősebbek "versenyképesek" az emailezésben, a "tinédzserek szerint viszont ez azt mutatja, hogy a levelezés az öregeknek való".
Ezt a nézetet az is alátámasztja, hogy a tizenévesek körében az 2004-es 89 százalékos emailforgalom tavaly 73 százalékra esett vissza.
Az online szórakozás viszont még mindig a fiatalok birodalma: az 55-63 évesek ötöde tölt le zenét, negyede olvas blogot, a felnőtteknek pedig mindössze két százalékát érdeklik a virtuális világok.
A 33-44 éves amerikaiak 80 százalékban vásárolnak a neten (szemben a 18-32 évesek 71 százalékával), 65 százalékban a bankszámlájukat is ott kezelik, a hírekről pedig 76 százalékuk tájékozódik online.