Richard Nixon az Egyesült Államok történetének legvitatottabb elnöke volt (aztán jött George W. Bush nyolcéves elnöksége, ami után a fenti állítást már felül kell vizsgálni). Nevéhez fűződik többek közt a vietnámi háború kiszélesedése, a kambodzsai beavatkozás valamint a Watergate-ügy, melyben az elnök nem csupán részt vett, de annak eltusolásában is személyes szerepet vállalt.

Nixonnak korábbi alelnöke és utóda, Gerald Ford elnöki kegyelme révén soha nem kellett bíróság előtt számot adnia mindazokról a törvénytelenségekről, melyeket a Watergate-botrány kapcsán elkövetett.

David Frost egy angol származású, kereskedemi tévés showman volt, aki Londontól New Yorkon át Sidney-ig szórakoztatott és bosszantott számtalan embert gagyibbnál gagyibb műsoraival. Tehetségtelen és önimádó, de leginkább jelentéktelen tévés előadóról van szó. A hozzá hasonlóan felmagasztalt és túlsztárolt figurákkal pedig gyakran előfordul, hogy szereptévesztésbe kerülnek (épp, ahogy sokáig Friderikusz is elhitte magáról, hogy lehetne ő akár Baló György is). Nos, ez a David Frost ehhez hasonló tévedésből kiindulva döntött úgy, hogy minden vagyonát, kapcsolatát és hitelét fölteszi egyetlen lapra, és elkészíti a televíziózás történetének talán legjelentősebb mélyinterjúját a hivatalából nemrég távozott Richard Nixonnal.


Ha az interjú megbukik, Frost anyagilag és szakmailag egyaránt tönkremegy, egyszer és mindenkorra eltűnik a képernyőről. Ha az interjú sikeres lesz, Frost a szakma császárává válhat. Az elvárás az eseménnyel kapcsolatban Amerika-szerte hétről hétre egyre fokozódott. Mivel Nixonnak soha nem kellett számot adni a bíróság előtt tetteiről, sokan ettől az interjútól várták, hogy számonkéri a bukott elnökön mindazokat a törvénytelenségeket, melyek megrendítették az elnöki hivatal és a hatalmi intézményrendszer iránti társadalmi bizalmat. Érdemes-e ilyen mértékű történelmi szerepvállalást elvárni egy tévés bohóctól? A kérdére sokáig úgy tünt, egyértelmű nem a válasz.

A valós történetet feldolgozó film ott kezdődik, ahol más Nixonról készült mozik végződnek: az elnök lemondásával. Richard Nixonnak ez már a második bukása volt, a Kennedyvel szemben 1960-ban hajszállal elvesztett választás után egyszer már végleg visszavonult, és csupán a dallasi merényletet követően tért vissza a politika élvonalába, hogy a következő választás nyomán végre a hőn áhított elnöki székbe ülhessen. Volt tehát már példa Nixon parádés visszatérésére, így jogosan reménykedhetett abban, hogy a bravúr még ebben a kilátástalan helyzetben is megismételhető. Nixonnak e terve megvalósításában nagy esélyt jelentett a Frost által lekötött interjú. A beszélgetés során lehetősége nyílhatott tisztázni magát a nyilvánosság számtalan fórumán ellene felhozott vádak alól, ez pedig megynyithatta számára a visszatérés útját a wasingtoni poltika első vonalába.

Egyetlen aggálya lehetett csupán: Richard Niixon soha életében nem volt jó médiaszereplő. Fanyar, cinizusba hajló humorának felvillantásától tanácsadói már a kezdet kezdetén eltiltották, a kamera sohasem szerette, a médiademokrácia legújabb korszakának első pillanata, Kennedyvel folytatott tv-vitája is elsősorban képernyőképtelensége miatt veszett el. A bukott elnöknek mégsem volt más választása, smúzolnia kellett a kamerával, különben biztosra vehette, hogy soha nem törhet ki abból a sötét erkölcsi gettóból, ahová magát a Watergate-üggyel taszította.

Az interjúk során nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Nixon és Frost nincsenek egy súlycsoportban. A volt elnök kedélyes anekdotái, körmönfont mellébeszélése, virtuóz ellentámadásai egyaránt jelezték, ez bizony nem a Frost által ismert show-business könnyed és kihívások nélküli világa. Az interjúsorozat már háromnegyedénél tartott, mire David Frost nagy erőfeszítések árán végül alkalmassá vált arra, hogy felnőjön a maga által vállalt kihíváshoz, és a beszélgetések utolsó etapját végül Nixon soha meg nem rendezett perévé változtassa.

A Frost/Nixon sok tekintetben emlékeztet a Rocky-filmekre. Két harcos felkészülését követhetjük nyomon a végső összecsapásra, melynek kimenetele számukra élet-halál kérdése. Magával Rocky Balboával a második és a harmadik részben is megtörténik, hogy csak az edzéssorozat utolsó néhány hetére szedi össze magát, és teszi magát felkészültté arra, hogy a nagy bunyót győzelmi eséllyel vívja meg. Ez a Frost/Nixonban dettó ugyanígy zajlik le, maga a cím is a két férfi közti beszélgetés párviadal-szerűségére utal. Történelemformáló jelentőségű esemény körülményrendszerébe nyerünk betekintést a film során, mely a médiában való jelenlét politikai véleményformáló hatalmát mutatja meg a legújabb kori demokráciában, ahol "a politikust úgy kell eladni, akár a mosóport" (Wermer András, a Fidesz volt kampányfőnöke).


Tanulságos, de egyben szórakoztató film a Frost/Nixon, mely érdekes és cseppet sem egyoldalú képet formál a volt elnökről, s mely két ember körömszakadtáig zajló intellektuális és érzelmi kűzdelmét mutatja be a szakmai illetve erkölcsi túlélésért.