1979-ben egy brutális kettős gyerekgyilkosság rázta meg Budapestet. A tettes, egy budapesti levélkihordóból színházi munkássá lett fiatalember. Vajda István tényfeltáró riportsorozatot készített a férfi édesanyjával, melyből később monodrámát írt A gyilkos anyja címmel.

Jelenleg a Pinceszínházban Anger Zsolt értelmezésében találkozhatunk az utolsó magyar halálraítélt anyjának nézőpontjával, aki valójában még haragudni sem tud igazán a fiára. Egyszerűen csak nem érti. Pedig én jó anya voltam…- mentegetőzik. Védőbeszéd a lelkiismerete előtt, mely előttünk (a nézőtér) az esküdtszék előtt történik. Visszaemlékezés, az ok-okozati összefüggések keresése, vádaskodás, hárítás és a soha el nem érkező feloldozás.

Egy anya (Pogány Judit) mondja el saját és fia tragédiáját.

Adott egy asszony, aki 12 éves korától cselédként, a lelkét is kidolgozta, nagy nehezen lakáshoz jut, és megpróbálja maximálisan megteremteni a tökéletes család idilljét, mindezt, a maga egyszerű módján. És a fia, aki valószínűleg sokkal többre hivatott egy egyszerű életnél, aki ha módja lenne rá, értelmiségivé válhatna, de az is elképzelhető, hogy csak egy primitív, agresszív, brutális velejéig romlott gyilkos, aki nem érdemel mást, csak halált.

Vívódik a társadalmi konvenciókkal ez ember és a szülő. Válasz nincs, megértés nincs, bocsánat nincs, és a beletörődés is csak a beleőrüléssel lehetséges. Hatalmas lelkierővel megformált, az antik tragédiák hősnőihez méltó alakítás egy iszonytató, nyomasztó, megbotránkoztató, megrázó és rendkívül fájdalmas történetben.

A helyszín a jól ismert gangos, emeleti szocialista „nyúlbódé”, mely alapvetően determinálja az ember pszichéjét, gondolkodásmódját, megnyomorítja az életét. Az őrületig fokozódó érthetetlenség, brutális őszinteségű anyai szív, a gyilkosság tényleges indoklása, pszichológiája nélkül.

A szívszorító vallomás, a valódi horror megjelenítésének eszköze. Egy előadás, kifejezetten erős idegzetűeknek.