Február a farsang, a vigadalom hónapja. Ilyenkor a legtöbb város díszbe öltözik, és kezdődik az "ereszd el a hajam". Nem lesz ez másképpen Kaposváron sem, ahová a Dorottya napok alkalmából számos programra invitálják az érdeklődöket.
Február 6., azaz Dorottya napja időjárásjósló nap. Ilyenkor már általában némi enyhülés tapasztalható.Kaposváron a Dorottya naphoz legközelebbi hétvége a karnevál hagyományos ideje immár több mint 30 esztendeje. Ekkor a Karnevál hercege színes forgataggal érkezik a városba, hogy kezdetét vegye a Farsangi Napok kulturális eseménysorozata.
A február 6-7 között megrendezésre kerülő program keretein belül pénteken, a belvárosban megrendezik az Országos Vers - és Prózamondó versenyt, majd hagyományőrző csoportok télűző műsora, Deda kiállítás, Csokonai Vitéz Mihály mellszobrának koszorúzása következik. Este 19 órakor az Éneklem a Fársáng napjait című kávéházi percek veszi kezdetét a Tonett zenekarral. Másnap, február 7-én szombaton Süti-karnevál lesz, amelyen farsangi süteményeket mutatnak be. Ezek után Maszkabál, majd vásári komédiások előadása következik. Délután a Kossuth térre a farsangoló karaván vonul be, ezt követi a farsangi kompánia hintós bevonulása, majd Deda égetés és a télűző táncház.
Este 18 órakor kezdődik a Dorottya, avagy a dámák diadala a fársángon -Csokonai Vitéz Mihály tollából című színházi előadás, végezetül pedig rázhatunk egyet a Rongyos Bálon, ahol Dorottya Kisasszony és a Karnevál Hercegének társaságában mulatozhatunk tovább.
Látnivalók
Kaposvár Somogy megye szellemi, gazdasági és idegenforgalmi központja, amely a szabadidő eltöltésére izgalmas barangolásokat kínál: múzeumokat, galériákat, színházat, élményfürdőt, vagy a Deseda-tavat, a védett természetvédelmi területet.
Kaposvár fejlődése a XX. század elején bontakozott ki, miután 1896-ban jelentős földterületeket vásárolt az Esterházy uradalomtól. Ezeken épült meg a Nemzeti Kaszinó, a MÁV Nevelőintézet, a Szent Imre-templom és a református templom.
Rippl-Rónai József Emlékmúzeum
A Münchenban, majd Párizsban tanult Rippl-Rónai a magyar posztimpresszionizmus legnagyobb alakja. Az itt kiállított képek életművének keresztmetszetét mutatják be. A berendezési tárgyak eredetiek.
Az 1868-ban épült Róma-villában és a műteremben Rippl-Rónai eredeti tárgyakkal berendezett otthona és hetven alkotása látható. A múzeumot 1978-ban alapították az európai rangú kaposvári festőművész tiszteletére, aki hazaköltözése után főként Kaposváron élt.
Arany Oroszlán patika

Az Arany Oroszlán patika eredetileg barokk stílusú, földszintes épületét a XIX. században építették át romantikus stílusban.
Az 1781-ben Pyrker József okleveles gyógyszerész nyitotta meg. Az Arany Oroszlánhoz címzett patikában a XVIII. század végén Csokonai Vitéz Mihály is megfordult, és Rippl-Rónai József is itt dolgozott patikussegédként, mielőtt Münchenbe, majd Párizsba ment festészetet tanulni.
Az épületet 1985-ben újították fel.
Bencés Apátság romjai
Az 1061-ben alapított, majd 1400 körül átépített, román és gótikus stílusú bencés apátság helyszínen megőrzött romjait mutatja be a kiállítás. Itt találhatók Somogy megye legkorábbi kőfaragványai, a kolostor kerengőjének XI. századi palmettadíszes oszlopfői és lábazatai. A szabadtéri múzeum a műemlékvédelmi helyreállítása után, 1973-ban nyílt meg.
Csiky Gergely Színház

A szecessziós stílusú színházépületet Magyar Ede és Stahl József tervezte.
A 1911-ben épült színházat többször felújították, ezért eklektikus, neoromán és neoreneszánsz jegyek is felismerhetők az épületen.
Deseda-tó
A környék halakban gazdag tavai közül a a mesterséges Deseda-tó a legnagyobb. Nyolc kilométer hosszú, 300-400 méter széles, 260 hektár felületű és nyolcmillió köbméter vizet magában foglaló tó védett természetvédelmi terület.
Nagyboldogasszony római katolikus székesegyház

A neoromán-neogótikus stílusban átépített Nagyboldogasszony-székesegyház a Kossuth tér leghangsúlyosabb épülete. A templom eredetileg 1737 és 1744 között épült. A templomot 1886-ban szentelték fel, ezt követően alakították át azonban az orgonát, nagyobbították meg a sekrestyét, és bízták meg Leszkovszky Györgyöt a templom külső festésével. A kapu fölött látható kép, melyen Krisztus és a magyarok Nagyasszonya, előttük pedig a nekik hódoló plébános, a polgármester és a város lakóinak képviselői láthatók 1937-ben készült el. Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából 1938-ban helyezték el a templom déli oldala a Szent István-kutat, Bory Jenő alkotását. Bory Jenő szobrászművész munka a jobb mellékhajóban álló Immaculata-, a bal mellékhajóban lévő Szent József-, valamint a Szent Antal-szobrot. Legrégebbi szobra a barokk templom idejéből való Madonna-szobor.
Vaszary Képtár
Az Anker-ház nyugati sarkán található galériát időszaki kortárs képzőművészeti tárlatok számára alapították 1996-ban. Állandó kiállítással is rendelkezik: Juan Gyenes (1912-95) kaposvári születésű fotóművész alkotásait mutatják be.
Hogyan juthatunk oda?
Autóval: Az M7-es autópályán Somogy Megye felé, majd Érd után a 67-es úton jobbra, innen pedig Kaposvár a negyedik település.
Vonattal: Rendszeresen indul vonat a Déli-, Keleti-, Nyugati pályaudvarokról is. Bővebb információ itt.
Kiknek ajánljuk?
Azoknak ía fiataloknak és időseknek egyaránt, akik szeretik a nyüzsgést, a kavalkádot, a színes forgatagot, a betáblázott programokat és a táncot.
Program
Február 6. péntek09.00 „Szóljatok Múzsák!” - Csokonai Vitéz Mihály Országos Vers-és Prózamondó Verseny az Együd Árpád Művelődési Központban
14.00-17.00 „Felkötjük a farsang farkát” - Hagyományőrző csoportok télűző műsora az Európa park színpadán és a Kossuth téren, közben
15.00 Deda kiállítás megnyitója az Európa parkban
18.00 „S a nem esmért halál karjain aludnám” - Csokonai Vitéz Mihály mellszobrának koszorúzása
19.00 „Éneklem a Fársáng Napjait” - kávéházi percek Csokonaira emlékezve a Kapos Hotel Kávézójában, közreműködik a Tonett zenekar
Február 7. szombat
10.00 „Süti-karnevál” - farsangi sütemények bemutatója és csatája a Megyeháza és az Együd Árpád Művelődési Központ előtt
10.00-13.00 „Maszkabál” - Farsangi játszóház és táncház az Együd Árpád Művelődési Központban
13.30 Vásári komédiások gyermekelőadása az Európa parkban
14.30-15.45 „Farsangi vigadalom” a Kossuth téren – közreműködik a Somogy Zenekar, a Somogy Táncegyüttes és az Együd Árpád Művészetoktatási Intézmény tánccsoportjai
15.45 „Farsangoló-karaván bevonulása a Kossuth térre”
(farsangi felvonulás útvonala kb. 15.00 órai kezdettel: Együd Á.Á.M.K. – Csokonai u. 1., Ezredév u., Sommsich P. u., Bethlen tér, Zárda u., Kossuth tér)
16.15 Szita Károly polgármester köszöntője
16.30 „Farsangi kompánia hintós bevonulása” a Kossuth térre Csokonai, Dorottya Kisasszony, Karnevál Hercege, Kisbíró és az Udvari Bolond vezényletével
Kb. 17.00 „Deda-égetés és télűző táncház” a Kossuth téren a Juhos Együttes közreműködésével
18.00 „Dorottya avagy a dámák diadalma a fársángon Csokonai Vitéz Mihály tollából” – színházi előadás a Vértes Elemér Egyesület és a Toldi Gimnázium színjátszói közreműködésével az Együd Árpád Művelődési Központban
20.30 „Itt a farsang, áll a bál” - Rongyos Bál az Együd Árpád Művelődési Központban, ahol éjfélkor díszvendégeink lesznek Dorottya Kisasszony és Karnevál Hercege