Új cirkusz, színházi és táncelőadások, koncertek, beszélgetések és ingyenes filmvetítések várják a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza, a Művész Mozi és a Francia Intézet közönségét péntektől két héten át a Temps d'Images - Képek Ideje Fesztivál keretében - közölte Falvai Györgyi, a rendezvény egyik szervezője.
A Trafó közleménye szerint a Temps d'Images programja jelentősen merít a képzőművészet, a video- és digitális technikák eredményeiből, egyben teljesen új utakat tárva fel az előadóművészetek számára is. Az események műfaja is eltérő: színház, tánc, új cirkusz, filmvetítés, koncert, avagy ezek ötvözete, de minden bemutatónak szerves része a mozgókép.
A fesztivál programja Thierry de Mey flamand filmes-zeneszerző nyolc hangfalra és egy karmesterre komponált alkotásával indul, amely Szigetvári Andrea Swinging Door című, Ladányi Andrea és Bánki Tamás táncművészekkel készített multimédia-előadásával együtt alkot egy estés programot a pénteki nyitónapon és szombaton.
A régi Krétakör Színház utolsó produkciójának "rendezői változatát" készítette el a fesztiválra Láng Annamária és Nagy Fruzsina Pestiesti Remix/cuvée címmel. A február 12-én és 14-én összesen három alkalommal előadott darab a hasonló elnevezésű ingyenes programmagazin tartalmát dolgozza fel, ezúttal "újragondolva".
Nem marad ki a fesztivál programjából az új cirkusz műfaja sem: Katoamispiste/Vanishing Point címmel Ville Walo és Kalle Hakkarainen produkciója érkezik a Trafóba február 19-én és 20-án. A finn, illetve francia előadók videotechnikába ágyazott bűvész- és zsonglőrmutatványok segítségével próbálják megragadni a hétköznapi valóság lényegét.
A Temps d'Images közönsége új műfajjal, a live remixszel is megismerkedhet a fesztivál utolsó napján, február 21-én. Szalóki Ági, Hildur Gudnadottir és BJNilsen koncertjét rövid szünet után két norvég elektronikus zenész, Jan Bang és Erik Honoré élőben keveri újra Sidsel Endresen énekes közreműködésével. A koncertet Jon Wozencroft és Mike Harding szemináriumai előzik meg délután.
A Trafóban látható előadások mellett a Művész moziban és a Francia Intézetben az Arte ingyenes filmválogatását tekinthetik meg a látogatók, többek között olyan alkotásokat, mint az Isadora Duncan életét bemutató dokumentumfilm, Pina Bausch táncoperája vagy Sir Simon Rattle és a Berlini Filharmonikusok kísérlete, amelyben középiskolásokkal állították színpadra Stravinsky Tavaszi áldozatát.