Új rezidenciát, az új-mexikói kormányzóét szemelte ki magának Val Kilmer amerikai színész. Az egykori Batman fontolgatja, hogy 2010-ben ringbe szálljon az állam kormányzói posztjáért.
A kereskedelmi miniszteri jelöltségtől a közelmúltban visszalépő prominens demokrata politikusnak számító Bill Richardson mandátuma jövőre jár le. Kilmer azonban még csak fontolgatja az indulást.
A 49 éves Kilmer Los Angelesben nőtt fel, de már több mint két évtizede Új-Mexikót tartja otthonának. Regisztrált demokrata, az Obamára adott voksát postai úton Bulgáriában adta le, mert éppen ott forgatott.
A színész jelölése megakasztaná Diane Denish kormányzóhelyettes olajozott kampánygépezetét, aki már korábban bejelentette, hogy versenybe száll a posztért.
Kilmer elmondása szerint, ha indul, a választók nem számíthatnak hagyományos kampányra. De addig is míg meghozza a döntést, beszélgetni fog az emberekkel, meghallgatja őket. "Abból élek, hogy figyelek" - mondta. "Ha indulok, én leszek a következő kormányzó" - jósolta.