A trükk addig marad trükk, amíg nem jövünk rá, hogyan csinálták. Ennyiben kevésbé trükkös a Gólem Színház új előadása: jó szövegek, jó dramaturgiával, érdekes vetítéses megoldásokkal gazdagítva a két figura történetét, amit két jó színész játszik el. És a KINO székei nagyon kényelmesek. Abrakadabra...

A két fiatalember történetének kibontása is kényelmes, ami nem baj. Modern „kohngrünként” igazából céltalan az ő párosuk, jobban mondva céljuk a keresés. A színpadon egy fekete ajtón járnak ki-be, miközben mindkettejük életébe frontálisan belelátunk kicsit. Jó barátok ők, életük apró részletei apró abszurditásokkal tele, amiket leginkább a ’Fekete kefe’ hangulatába illő mozdulatlansággal, beletörődéssel fogadnak a ’to go’ kávéspoharakat gyűjtve. Például a szerelmi bizonyítékul kimetszendő anyai szív, vagy a pillanatragasztóval plafonra rögzített feleséggel való csók meséinél. Filozofálgatós sztorik, amelyek abraka: dabra. 

Furcsa hatást kelt az alapanyag, mely érdekes, groteszk ötleteit a megkérdőjelezhetetlen barátság teljes elfogadásával kell hallgatni. Az ebből adódó komótosságot az előadás is tartja, csak olykor töri meg a flash-backeket a vetítővászonra téve: így jelenik meg a külvilág, a két férfi zárt világán kívül eső másik szféra, így a nevelő célzatú apa, vagy az angyalokhoz vezető csőrendszer mélye. A groteszk hatást emeli, hogy a filmbevágások maguk is általában kivágások: külön álló női szájak, a varázslatra koncentráló szemek, a cilinderbe nyúló kéz montázsai. 

Mintha a szereplők világa darabkákból állna össze, ami csak a narrációban, a verbalitásban formálódhat egésszé, vagy az általuk felkeresett varázskövön állva. Nem képletesen értve érződik egyfajta darabosság a két figura történeteinek kirakásában: míg a bűvésznél egy titokhoz, a cilinder titkához látszunk közelíteni, barátja házassága kevéssé képes megfejtendő maradni, míg eltűnése is logikátlannak tetszik az egész darab belsőleg kiépített logikátlan logikája ellenére. Ahhoz viszont túl hangsúlytalan, simulékony, hogy meghökkenjünk rajta. 

Anélkül, hogy lelőném A trükk poénját, megjegyzendő, hogy túlságosan eltöprengeni végül mégsem hagy minket a rendezés: didaktikusan zárul a hetven perc, miszerint a varázslatoknak nem kedvez ez a kor. Azért itt még lehetne próbálkozni egy kis trükkel, hátha mégis!
Amúgy meg üdv Kadabra nyúlnak!