A Operaház műsorára tűzi Bertold Brecht és Kurt Weil Mahagonny városának felemelkedése és bukása című művét a Thália színházban. A produkció népszerűsítésének érdekében a rendező, Szikora János kötetlen, nyílt beszélgetés keretében mesélt a darabról az érdeklődőknek.

Meg kell említeni a program ingyenességét, hiszen állandó védekezési lehetőség a „minőségi” kultúrára vágyók számára, hogy megfizethetetlenek a jegyek, és nincs lehetőség gondolatokat cserélni az alkotókkal. Most itt volt az alkalom, hogy a kommunikáljon a színpad két oldala egymással. A tapasztalat aggasztó. Az evangélikus gimnáziumból kirendelt 15 éves osztály és 3-4 kísérő tanár vagy laikus érdeklődő nyugdíjas: ekkora igény van az együttgondolkodásra.

A rendező megdöbbent a helyzeten, valószínű komolyabb közönségre számított, mikor elkezdett mesélni a produkcióról.

1927-ben, a fiatal, bohém, lump Brecht megírta a Mahagonny versciklust, melyet jó barátja, Weil zenésített meg, majd első közös sikerük, a Koldusopera után felbátorodva kiteljesítették, a színpadra kívánkozó kis versfüzért, így operát írtak belőle, bár nem a szó hagyományos értelmében, inkább opera-színdarabnak vagy zenei képeskönyvnek tekinthető a mű. Egy rendkívül depresszív, kiábrándult darab született, mely az 1920-as évek német polgárainak életérzését volt hivatott tükrözni, reflektálva az akkori gazdasági világválságra, az akkori egzisztenciális kilátástalanságra, direkt megoldási javaslat nélkül, a remény sugarát meghagyva csupán.


A produkció színpadra álmodója szerint „a határterületen mozgó mű virtuozitást igényel játéktechnikailag és énektechnikailag egyaránt”. Talán ennek is köszönhető, hogy nincs olyan szinten a köztudatban a Mahagonny, mint a Koldusopera. Pedig áthallás tapasztalható a két mű között, közös dallamokban, és a központi nőalakban egyaránt, Jenny a kor egyik nőtípusa, az életet élvező, bár keserű sorsra ítélt kokott figurája, már a Koldusoperában is megjelenik.

Miért fontos a mű napjainkban? A burkolt választ a rendezőhöz intézett kérdésből és válaszából olvasható ki. „A társadalom erkölcsi züllésének véglete az, amikor a morális gátlástalanság elszabadul. Íratlan szabályként kódolódik a társadalomba a Mindent szabad”, felelte Szikora János a Kultúrpart kérdésére. Szigorúan politikamentesen mindenki levonhatja a napjainkra is érvényes következtetést. Korjelenség EZ a demokrácia. A színpadi megjelenítés persze nem ilyen szélsőséges. A remény sosem hal meg, így a kórus (hasonlóképp az antik drámákhoz) zsoltárszerű dallamokkal egy csepp reményt sugall a kilátástalanságban. A történet tragikuma, hogy berlini siker után 6 évvel Hitler totális hatalomra tört és betiltatta a Mahagonny-t… - a többit már ismerjük a történelemkönyvekből.

Az 1929-es lipcsei bemutató kínos bukása és botránya után még öt másik színház is műsorára tűzte az előadást, és Berlinben végre méltó elismerést kapott. Magyarországon utoljára 30 évvel ezelőtt mutatták be az Erkel színházban, most a Tháliában kap teret a mű. Bízva Szikora szavaiban: ha a rosszal szembesülünk, katartikusan átéljük azt, és talán meg is szabadulunk tőle. Már aki hajlandó a média által agymosó szappanoperák helyett a minőségi gondolkodást választani és megérteni, amit a színpad sugallni akar.

Íme egy sláger a Mahagonny-ból, melyet mindenki ismer:

The Doors - Alabama Song (Whiskey Bar) / Love Me Two Times