Tori Spelling zokon vette, hogy a New York-i Divathéten nem kezelték VIP vendégként. Be akart sétálni egy divatbemutatóra, de egy marcona biztonsági őr meghívó hiányában nem engedte be. Aggodalomra semmi ok, végül azért csak bejutott. A fotósok viszont lekapták, amint hisztizik.

Amikor Tori lazán belibbent volna a bemutató helyszínére, útját állta egy szekuritis. Tori magából kikelve ordított: „Talán nem tudja, hogy ki vagyok?” Végül persze a divatbemutató egyik szervezője sietett segítségére és közölte a biztonsági emberrel, hogy beengedheti meghívó nélkül is.
Szerencsétlen őrnek lehet, hogy arról sem volt sejtelme, hogy Tori a jövőben még a mostaninál is hatalmasabb sztár lesz, hisz elvállalta Donna szerepét a felújított Beverly Hills 90210-ben is, ami nyilván ismét annyira népszerű lesz, mint a 19 évvel ezelőtti eredeti verzió.
Volt, aki egyébként rosszmájúan azt is megjegyezte, hogy a színésznő talán azért volt ilyen ingerlékeny, mert megviselte idegeit a koplalás. Spelling ugyanis miután megszülte második gyermekét, nagyon lefogyott, a divathéten viselt kék ruhában is jól látszik, hogy zörögnek a csontjai.