Hollywoodban sok jól bevált receptje van a sikernek, de egyik sem olyan garantált, mint a gyerek és a kutya. A Kutyaszálló készítői is éppen erre a szombat délelőtt tíz órakor induló vonatra igyekeztek, de a filmet elnézve megállapíthatjuk, hogy sajnos csak a másodosztályra fértek föl.

Andy és Bruce árva gyerekek, akik utálják önző és nemtörődöm nevelőszüleiket, s a nyári szünetben rendszerint a törvényesség határán billegő elfoglaltságokkal csapják agyon az időt. Kiskutyájuk, Péntek persona non grata a nevelőszülőéknél, az örökké éhes kutyus egyik kalamajkát a másik után rendezi a konyhában, amiért persze mindig a testvérek viszik el a balhét. Az igazán nagy hajcihő azonban csak akkor veszi kezdetét, amikor Pénteket a sintértelepre szállítják, s az őt onnan kiváltó Bruce és Andy megpillantja azt a rengeteg édi-bédi-cuki kutyát, akiket gonosz sintérek a telepen tartanak, ráadásul csak hetvenkét órán keresztül, akkor ugyanis menthetetlenül következik a sintértelepek népszerű eufémizmusa, az "elaltatás". Azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a tündéri kutyulikat a jó testvérek nem hagyhatják a sorsukra. Befogadják hát őket egy elhagyott hotelbe, ahol azok nem is sejtik, milyen jó dolguk lesz hamarosan.

Bruce valódi kis technikai zseni. Számtalan találmányával szórakoztatja a kutyafalkát, melynek tagjai mindvégig idomított jószágokként viselkednek. Amikor ebéd van, asztalhoz ülnek, amikor a vidámpark-szerű mulattatás zajlik, abban is kulturáltan vesznek részt, ám amint az a rendezői instrukció, hogy randalírozni kell, rögvest akkora felfordulást csapnak, mint tennék azt folyton-folyvást, ha nem ezerötszázból válogatták volna tizenötüket. Egy szó, mint száz, ami a vásznon zajlik, az cseppet sem kutyatermészetű (ami persze még nem jelenti azt, hogy emberi természetű lenne).

A legzavaróbb az volt a filmben, hogy minden egyes fordulata fél órával annak bekövetkezte előtt csekély mozilátogatási gyakorlattal is könnyen megjósolható volt. Egy szerelmi szál is beillesztésre került annak valamennyi tartozékával, a zavart, hebegős első pillantástól az aranymetszés-pontnál lelepleződő romantikus hazugságon át a happy end-smárolásig.


Jó lenne azt írni erről a filmről, hogy bármiben is eltért az unásig ismert, vagyis ismerősen unalmas hollywoodi átlagtól. Rögtön fel lehetne kutatni benne rejtett tartalmakat, vagy legalább tele klaviatúrával mocskolni, szóval jelentene bármiféle kihívást, melynek talán meg bírnék felelni. A Kutyaszálló azonban semmi ilyesmit nem tesz lehetővé. Ez a film maga a tipikus hollywoodi ifjúsági komédia, mely nagy erőkkel szocializálja a legkisebbeket az olyan filmek későbbi élvezetére, mint a Derült égből Polly vagy a Pasit fogtam, nem ereszt. Bár rengeteg kutya rohangál a vásznon, a filmre egyéb hasonló mozikkal összevetve mégis azt lehet mondani: egykutya. És még az az egy is sok.

A fenti okoknál fogva nagy a kisértés bennem, hogy arra az ilyenkor jogosan felvetődő önvallató kérdésre, mely szerint kiknek is ajánlom a Kutyaszállót, azt a választ adjam, hogy embereknek semmiképp, kutyáknak azonban a legjobb szívvel.