A Gettómilliomos a mai India kegyetlen világába enged realisztikus betekintést a mozilátogató közönség számára, a főhős kálváriának beillő életén keresztül ugyanis egy valóban sokkoló valóság bontakozik ki. Ennél több jót azonban sajnos nem áll módomban leírni erről a filmről.

A történet főhőse Jamal, az indiai árva, aki miután túlélte gyermekkorát - ami a filmet látva önmagában is igen nagy teljesítmény - bekerül a Magyarországon is közismert kvízműsorba, a Legyen Ön Is Milliomos!-ba, ahol fittyet hány a kis, közepes valamint hatalmas pénzekre egyaránt, és megalkuvást nem ismerve küzd a főnyereményért, melyet a film végére természetesen meg is nyer.

Bár várakozással telve ültem be a filmre, lassacskán világossá vált számomra, hogy nagyon nagy gondok vannak ezzel a Gettómilliomossal. Vegyük is őket sorra!

Az első számú probléma: A film dramaturgiája szerint minden kvíz-kérdés után megelevenedik Jamal sorsának azon momentuma, melyben a helyes válasz birtokába jutott. Valamilyen kalandos, legtöbbször nyomorúságos esemény játszódik le a vásznon, melynek során hősünk indirekt módon észlel valamiféle, akkor fölöslegesnek tűnő ingert, melyre csodák csodája a Legyen Ön Is Milliomos! döntő pillanatában rákérdez az indiai Vágó István. Más szóval, Jamal minden egyes kérdésre tök véletlenül tudja a választ! 

Ne tévedjünk, egy olyan srácról van szó, aki életében nem járt iskolába, könyvet nem olvasott, s amint a kvíz-show során kiderül, azt se tudja, milyen mondat szerepel hazája, India állam címerében. Ez a kölyök nyeri meg a filmben a főnyereményt, amit addig egyetlen egyetemi tanár sem tudott hazavinni. Maradjunk annyiban, hogy Jamal nem kvízshow-győztes, hanem lottónyertes, sikerének ugyanis a szerencsén kívül semmihez sincs köze, sőt simán kijelenthetjük, hogy ekkora mák egyszerűen nincsen. 

A második számú probléma: Jamal nyilván látott már életében Legyen Ön Is Milliomos! adást, így azonnal kiderülhetett számára, hogy ez nem kifejezetten a neki való játék, lévén nem tudja a válaszokat a kérdésekre. Ezek után amikor már ő ül a tévékamerák kereszttüzében, szemben a játékvezetővel, és eszelős nagy szerencsével akkora pénzt akaszt, amiből megvásárolhatja az egész kerületet, ahol lakik, ő nem viszi haza, hanem tovább játszik a főnyereményért. 

Miért? Hát nem veszi észre, hogy mekkora szerencséje volt?! Sőt, amikor olyan körhöz érkezik a játék során, ahol megismerheti a kérdést, és még utána is visszakozhat, vagyis hazaviheti az addig nyert tetemes pénzt, a mi Jamalunk annak ellenére tovább játszik és kockáztatja a teljes csődöt, hogy nem tudja a helyes választ az elhangzott kérdésre! Egyszóval Jamal nem csupán műveletlen, és emiatt alkalmatlan a játékra, de ostoba is, akár egy pár rendőrcsizma.

A harmadik számú probléma: a kvízkérdésekre minden átlagos érettségiző tudja a választ, annyira röhejesen könnyűek. A legeslegutolsó kérdés a jackpotért például az, hogy ki a harmadik muskétás? Athos, Porthos és... Ez a kérdés az indiai akadémiai műveltség csúcsa. Egy olyan magaslatról van itt szó, amit senki nem tudott életében meghódítani, kivéve egy esetet. Ő a játékvezető, aki máté krisztinai kegyetlenséggel alázza-gyalázza az aktuális versenyzőt, főleg, ha sutyerák kis felszolgáló csicska, amilyen ugye Jamal.

A negyedik számú probléma: Jamal bátyja, Salim a film végén rituális öngyilkosságot követ el, aminek nem csak hogy semmi értelme, de abszolúte nem következik a karakter jelleméből. Egy az egész film során olykor emberfeletti, máskor embertelen élni akarásról, és keménységről tanúságot tevő figura teljesen értelmetlen és alaptalan, hősiességnek látszó, ám bazári teatralitással előadott one man show-járól van szó, aminek egyetlen magyarázatát tudom elképzelni, mégpedig azt, hogy a forgatókönyv egyszerűen össze lett csapva.

Az ötödik számú probléma: A film végén a happy endet egy, a stáblista alatt futó hyper-gagyi táncjelenet követi és zárja, ami a film egyetlen valós erényét, a dokumentarista igényű társadalomrajzot teszi végleg zárójelbe. "Megvan a jackpot! Táncolj, gettósuttyó! Kit érdekel az emberkereskedelem, a muzlmánok és hinduk közti pogromok, az éhezés, a járványok vagy a gyerekeket megvakító koldusmaffia? Dance!" 

A lezárásnak ez a lila ködös, abszurd, hiteltelen táncjelenete végleg kitörli a szereplők korábbi szenvedéseit, vagyis a film valóban sokkoló szocio-vénáját. Átlépünk egy nem létező világba, ahol megszűnik az élet kegyetlen és véres valósága, s amely világ a nyertesek világa, sajátos módon leginkább a Viva Tv-re emlékeztet. Az a naiv néző, aki minden korábbi gagyisztika ellenére hitt ebben a történetben, aki azt gondolta, hogy ez a sztori lehetne akár igaz is, hogy igen, van kiút, és nem is olyan szörnyű minden, mint ahogy látszik, nos ez a néző a film végén átverve érzi magát.

És ez a legfőbb baj Danny Boyle-lal, ami már a Trainspottinggal sem volt rendben, csak ezt akkor még simán elnéztük neki. Hogy Renton a valóságban nem lép meg a nagy lóvéval, és kezd új életet valahol messze, Meseországban, hanem egy injekciós fecsivel a vénájában döglik meg egy kiadós aranylövés után. Csak hát mégis más, amikor ezt a happy endet egy heroinista hülyegyerekre alkalmazzuk, és nem a komplett harmadik világra.

Végül azzal a ténnyel megfejelve mindezt, hogy a Gettómilliomos valami nyolc Oscar-díjat kapott már végképp kerek a Világ! Ez a film méltó az aranyszobrocskához, sőt, megkockáztatom, hogy ha kicsit rosszabb, akár egy tucatot is nyerhetett volna. Csak Hollywoodot lehet ilyen olcsó eszközökkel ennyire hülyére venni. Jamal nem csak Milliárdos-vetélkedőt nyer, hanem Oscar-díjkiosztót is.

Hajlanék arra, hogy: "Nem is hazugság ez, csak egy mese, még ha ízléstelen is, hát akkor kezeljük eszerint!", ehhez viszont kéne legalább egy tanulság. De nincs. Hacsak nem az, hogy: "Sutyerák fejjel menj el a kvíz showba, ne a peep showba, nem érted?! A kvíz showba menjél! Nem baj, hogy rohadtul nem olvastál semmit az életben, majd csak eszedbe jut valami, a lényeg, hogy a buksza, akit lehúzott a bátyád lásson a tévében. Aztán majd megnyered a fődíjat, meglátod, csak tippeljél egyet a négyből! Mondjuk az A-t. Azt a rohadt, de nagy mákod van, öcsém! Megnyerted a megszámlálhatatlan milliót, mert bár egy mondatot nem tanultál az életedben, véletlenül ráhibáztál egy olyan válaszra, amit a világon százmilliók ismernek."

Végső tanulság gyanánt megállapítható, hogy Danny Boyle egyáltalán nem tiszteli a nézőit, sőt konkrétan hülyének nézi őket. Ez az Oscar-eső épp olyan elképesztő és nevetséges, akár a Farkasokkal táncoló, a Rettenthetetlen, a Titanic, a Gladiátor vagy Az angol beteg esetében volt. Nem tudom, mi a citrom díja az Amerikai Filmakadémiának, valami Málna-díj, évente kiosztják azt is. Azok közt kéne körülnézni! Az Oscar-jackpotot elnézve ígéretes filmeknek tűnnek. Az Oscar-propaganda közvéleményformáló hatását elnézve ez nem is vicces.