A Watchmen képregény rajongói fellélegezhetnek, és bár Alan Moore, a Watchmen képregények alkotója többször is azt nyilatkozta, hogy nem ért egyet a megfilmesítés ötletével - egész egyszerűen azért, mert szerinte az anyag megfilmesíthetetlen -, mi azért most mégis megveregetnénk Zack Snyder vállát.

A Watchmen Alan Moore tizenkét részes képregénysorozata, melyet Dave Gibbons rajzolt, és melyet 1986 és 1987 között havonta egy alkalommal adtak ki. Ez az egyetlen olyan képregény, amely elnyerte az irodalmi sci-fi és fantasy művek elismert Hugo-díját, továbbá szerepelt a Time-magazin 2005-ös, „A 100 legjobb angol nyelvű irodalmi mű 1923-tól napjainkig” című listáján is.
Cselekménye 1985-ben játszódik, amikor az egykor végtelenül ünnepelt sztárhősök ideje úgy tűnik, leáldozóban van. Egyre kevesebben vannak, legtöbbjük rejtélyes körülmények között meghal, ahogyan egyik főhősünk, A komédiás is (Jeffrey Dean Morgan). Amerika közben egyre inkább közelebb kerül a nukleáris háború által bekövetkező pusztuláshoz.


A történelmi alapokra támaszkodó sztoriban azonban a szuperhősök megváltoztatják az ismert cselekményeket, és beavatkozásuk megváltoztatja a vietnami háború kimenetelét és Richard Nixon is hamar "eltűnik a képből". A képregényben csak „jelmezes kalandoroknak”, vagy éppen „maszkos felvigyázóknak” nevezett, már-már átlagosnak is mondható szuperhősök (persze Dr. Manhattan kivételével) némi plusz erő kivételével szinte ugyanolyan hétköznapi emberek, mint mi.

A Watchmen hőseinek lényege abban áll, hogy teljesen hétköznapi érzelmekkel, gondolatokkal és problémákkal küzdenek - persze, nem a csekkbefizetésre gondolunk, hanem elsősorban magánéleti válságra, haragra, szerelemre, és túlfűtött érzelmekre. Tulajdonképpen Dr. Manhattan (Billy Crudup) kivételével - aki egy szerencsétlen baleset következtében tett szert szert képességeire - egyikőjüknek sincs semmiféle plusz energiája, szuperereje, sem képesége, leszámítva az erőt, mely öklükben, akár gyorsaságukban lakozik.
A filmben Dr. Manhattan a legelkápráztatóbb, istenszerű és gyönyörű kék lény, mely gyakorta meztelenül töltekezik energiával, hogy közben megcsodálhassuk testét, és persze csupasz falloszát, mely bizony gyakran kilátszik.
Dr. Manhattan esetében adott  a kérdés, mi, vagy ki számít Istennek? Vajon egy olyan lény aki irgalmatlan nagy puszító erővel bír, aki képes teleportálni bárhová, aki képes reprodukálni önmagát, egyszóval, akitől már-már felnünk kell? Valószínűleg igen. Ám Dr. Manhattan egy végtelenül pozitív, buddhikus, szeretetet, és egyben szomorúságot árasztó ex-ember, aki ráadásul szeret egy nőt, ám lemond róla, hogy a nő boldog legyen. A nő pedig - aki egyébként szintén szuperhős (Malin Akerman, azaz Laurie Jupiter/ Selyem Kísértet II.) - meg is találja azt gyorsan egy újabb átlagos szuperhős ( Patrick Wilson - Dan Dreiberg/Éjszakai Bagoly II.) személyében.
Hőseink belső konfliktusokkal, múltjukkal is küzdenek, mint például Selyem Kísértet II. anyja, az egykori szuperhős (Carla Gugino) Sally Jupiter, vagyis Selyem Kísértet I., akit egykor maga A komédiás erőszakolt meg, majd később egy újabb együttlét alkalmával teherbe is esett Selyem Kísértet II.-vel.
A világ legokosabb emberének tartott szuperhőse, azaz Adrian Veidt/Ozymandias (Matthew Goode) szintén egy csodaszép férfi, aki egy zseniális, gonosznak tűnő ötlettel végeredményben mégiscsak megmenti az emberiséget, továbbá kibékíti a Szovjeteket Amerikával, csupán némi kis áldoztatot kell hozni érte a szuperhősöknek, nem egy nagy ügy: Dr. Manhattant áldozzák fel e nemes feladatra. Illetve, egyvalakinek mégiscsak bosszantó: Rorschach/Walter Kovacs (Jackie Earle Haley) az igazi rosszfiú, a mélyhangú storyteller, a naplóíró hős, aki a végsőkig küzd az igazságért. Az ő karakterével kerül igazán előtérbe a filmben az erőszak, a vér és a

brutális gyilkosság is. És ahogyan az erőszak, úgy az erőteljes szexista vonulat is dominál, akár a hosszú szexjelenetről, akár a hősök ruházatáról beszélünk. Ám mindez egyáltalán nem tűnik öncélúnak, főleg, hogy gyakran mind férfiaknak, mind nőknek szemet gyönyörködtető látványban részesülünk; a hosszú szexjelenetek, Dr. Manhattan pucér feneke és falloszának rendszeres megjelenítése (a Földön és a Marson egyaránt, ugye) nem tűnik öncélú meztelenkedésnek, csak egy kis szükséges pikantériának.
A Watchmenben nem igazán találunk felesleges motívumot,sem fesleges jelenetet, még ha nagyon akarunk sem - annak ellenére, hogy az alkotás több, mint 160 perc. Inkább azt mondjuk, lebilincselő és látványos produkció, melyben tökéletesen párosul Zack Snyder képi világa (amely gyakran a 300 zseniális harcjelenteit juttatja eszünkbe) az eredeti, klasszikus képregény elemeivel.
A lassított mozgások, pillanatképek és az emberi test kihangsúlyozásának mesteri megvalósítása adják meg azt a feltétlenül szükséges pluszt, amely hiányában bizonyára óriási rizikó lett volna e sikeres képregényt filmvászonra adaptálni.