Az élet úgy hozta, hogy részesei lehettünk Sepsiszentgyörgy március 15-i ünnepségének. Miután Bocsárdi László, a szentgyörgyi színház vezetője nemet mondott a felkérésre, a műsort a zömmel erdélyi színészekből álló budapesti Honvéd Színház művészeti vezetője, Kátai István szerkesztette, Stoller Antal koreográfus-rendezővel, a Vasas Táncegyüttes Obsitos csoportjának vezetőjével.

A 16 táncos, 5 zenész, 5 színész Kárpáti Szél című műsorát kitörő lelkesedéssel fogadták a szentgyörgyiek. Könnyes szemmel, meghatottan, boldogan a napsütötte vasárnapon. Méltósággal. Itt kérem szépen valóban ünnepeltek, emlékeztek az emberek. Tüntetés, hangos szavak nélkül. Eredetileg erre a napra írták ki a népszavazást az autonómiáról, de ezt egy későbbi időpontra halasztották. Ez a nap az emlékezés napja volt. Transzparensek, román vagy nem román ellentüntetők nélkül zajlott a múlt felidézése, ünneplése, nem hirdetve a jelen visszásságait. Eltartott egy darabig, míg a hangbeállás közben megértettem, mekkora dolog román közterületen dübörgő hangerővel magyar dalokat hallgatni. Rohamrendőrök, kordonok, tüntetők, dobálók nélkül. Megható volt az a – budapesti szemmel nézve – csodaszámba menő jelenet, ahogy Tolcsvay-Petőfi Fonográf-Nemzeti Dalára percek alatt rendben kiürült a Szabadság tér. Békésen vonult a tömeg, ahogy az egy verőfényes ünnepnapon illik.