Jó hír a kommersz ízlésű családoknak! Hollywood álomgyárai újra kidobtak magukból egy valóság és fikció határán billegő fantasyt, ezúttal Cornelia Funke ifjúsági regényéből. A főszerepben a mint mindig, úgy most is kalandra kész, ám minden eddiginél ábrándosabb tekintetű Brendan Fraser, aki Indiana Jonesnak még mindig túl karizmátlan, Lara Croftnak még mindig túl ronda.

Iain Softley, a kiváló K-Pax rendezője ezúttal egy kétségkívül erős ötlet sokadik újrafeldolgozásával jelentkezik, úgyhogy akik látták/olvasták például a Végtelen történetet, azok nem sok meglepetésre számíthatnak. Ez a mozi tulajdonképpen a Felforgatókönyv című film ifjúsági változatának is tekinthető, hozzátéve természetesen, hogy a Tintaszív forgatókönyve lényegesen szellemtelenebb, a színészek sokkal rosszabbak, a drámai katarzis pedig szőrén-szálán hiányzik. Amit helyette kapunk, az a jól kipróbált sémákat szolgaian követő, ezerszer átélt konzerv-izgalom.

Mortimer Folchart a családos könyvkötők boldog életét éli szépséges feleségével és tündéri kislányával, mígnem egy napon a könyv, melyből épp felolvas, elnyeli gyanútlan nejét. Hamar kiderül, hogy Mortimer különleges képességgel rendelkezik: ha hangosan olvas egy regényből, a cselekmény tárgya - legyen az élő, élettelen vagy akár történés - átszivárog a valóságos világba. A regényben azonban így űr keletkezik, melyet aztán a való élet elemei töltenek be. Így tűnik el Mortimer szeretett felesége, az aranyos kis Maggie édesanyja, s így tűnik fel Kaprikornusz, a gonosz bandavezér, aki elrabolja a kis családot, és megzsarolva Mortimert az 1001 éjszaka meséi című könyvből "olvastat ki" vele tömérdek kincset gonosz terveihez.


A Tintaszív egy hamisítatlan Brendan Fraser által fémjelzett "B"-kategóriás kalandfilm, mely legfeljebb 8 és 16 éves kor köztiek számára szolgálhat bizonyos szórakozással. A kalandok eredetisége, a hősök jellemének színessége és a végkifejlet feszültsége egyaránt bőven hagy maga után kívánnivalót. Az egyetlen némileg újszerű elem a cselekményben, hogy ezúttal nem a valós szereplők úsznak át "Meseországba", mint például Alíz, hanem ellenkezőleg: a mesehősök és főleg antihősök szállják meg a hétköznapi valóságot.

A Tintaszív esetében egy olyan filmről van szó, mellyel kapcsolatban a példás erélyességgel elővezetett elmarasztalás éppoly alaptalan volna, mint az elfogódott hangú elragadtatás. Ez a fantasy ugyanis unalombaejtően átlagos. Megnézhető, de semmiképp sem megnézendő. Kimenni a mozielőadásról éppoly felesleges fecsérlése volna az energiáknak, mint társaságban bármikor szóbahozni a filmet. Azt ajánlom, hogy most, amíg a mozik vetítik, ne nézzétek meg, hanem várjátok meg, amíg kijön DVD-n, és akkor se!