2004. március 30-án halt meg Toma András, az utolsó magyar hadifogoly, aki egy adminisztrációs eljárás miatt élt orosz földön több mint öt évtizedet.

Bár a Szovjetúnió kötelezte magát, hogy 1948-ig minden hadifoglyot hazaenged, a dátum után is tízezrével éltek a szövetségi állam területén második világháborús hadifoglyok. A 19 évesen fogságba esett Toma András akkor került ki a hazai hivatalok látóköréből, amikor betegsége miatt elmegyógyintézetbe zárták, és a szovjet hatóságok törölték a hadifoglyok listájáról.

A kotyelnyicsi elmegyógyintézetben töltött el 53 évet – közben volt egy ’56, volt egy ’68, egy peresztrojka, Csernobil, egy rendszerváltozás, egy Jelcin-puccs – minderről Toma nem sokat tudott. A történetből nyilván azért nem csinálnak eddig hollywoodi filmet, mert annyira hajmeresztően durva és szentimentális.

A Tamás András néven élő beteg egy cseh nyelvésznek tűnt föl először, aki, bár nem tudta azonosítani Toma nyelvét, magyarra gyanakodott. Az események felgyorsultak, küldöttség küldöttséget követett az elmegyógyintézetben, végül Veér András ideggyógyász azonosította Toma Andrást magyar betegként.

2000. augusztusában hozták haza, az esetről a világ szinte minden sajtóorgánuma beszámolt. A család, bár elsőre is ismerős volt a külső jegyek alapján a tévékben oly sokszor mutatott hadifogoly, bátortalanul jelentkezett. Végül dns-vizsgálatok bizonyították, hogy a Tamás András néven ismert fogoly az ő Toma Andrásuk.

Toma Andrást haláláig a féltestvére gondozta.