A nehéz helyzetben lévő termelők mellett áll ki a Fair Trade Világnap. A május 9-i eseménysorozat támogatói között van Paul McCartney és Annie Lennox is. A magyarországi rendezvény helyszíne a margitszigeti Holdudvar, védnöke Kucsera Gábor kajak-világbajnok.

„A Fair Trade Világnap nagyszerű ötlet. A Fair Trade alapvető fontosságú emberek milliói számára, akik egyik napról a másikra küzdenek a túlélésükért. Ez az igazságosságról és az emberi jogokról szól” – mondta az idei világnappal kapcsolatban Sir Paul McCartney
A Fair Trade a gazdaságilag hátrányos helyzetű termelőknek teremt lehetőséget egy alternatív és méltányos kereskedelmi rendszer segítségével. A harmadik világbeli termelőket megvédi a mesterségesen lenyomott áraktól és a nyomortól, míg az első világbeli fogyasztók számára kiváló és ellenőrzött minőséget nyújt, miközben lehetővé teszi, hogy a vásárlási szokásaik alakítása révén segítsenek a szegényeken.
A Fair Trade Világnapot minden május második szombatján ünneplik. Először 2002-ben tartották meg. A szervezést a World Fair Trade Organization koordinálja, ami 80 ország 350 szervezetét képviseli. A hazai rendezvényt a Védegylet és Fair Világ Szövetség rendezi.
A magyarországi rendezvény helyszíne a margitszigeti Holdudvar, védnöke Kucsera Gábor kajak világbajnok, tiszteletbeli Fair Trade nagykövet. A 14-20 óráig tartó programok közt szerepel capoeira bemutató, afrikai tánctanítás, hennafestés, kézműves vásár, és 18:30-tól kerekasztal-beszélgetés arról, mit jelentenek a Fair Trade alapelvei hazai viszonylatban. A gambiai konzul fotókiállítást nyit meg 18.15-kor „Afrika mosolygó partjáról”, Gambiáról. Este hatkor lesz a valódi Nagy Bumm, amikor egyszerre szólaltatunk meg minden lehetséges hangkeltő eszközt.
Időpont: 2009. május 9, szombat, 14:00-20:00
Helyszín: Holdudvar (a régi Casino) kertje, Margitsziget
Részletes program: www.holdudvar.net; www.fairvilag.hu