Megjelent Varga János (ex-EAST) új albuma Elixír címmel, melyen egy másik régi EAST-tag, Király István is muzsikál. Ez az újhanganyag nem egyszerűen jazz, rock, folk vagy pop. ZENE - amiben mindez együtt megtalálható.

Emblematikus zenei figura, akinek korai, East-es gitárjátékában is jellemző volt az a dallam és ritmusvilág, amit manapság világzeneként fémjeleznek.
Vendégművészként Ferenczi György hegedűjátéka gazdagítja az albumot, így két kiváló szólista játékát élvezhetjük.
Az új CD-t két másik előzte meg – Wings of revelation I., és II., – valamint egy nagyszerű koncert DVD az első két lemez zenei anyagából. Ezt a felvételt a Duna Televízió több alkalommal is műsorára tűzte, ennek köszönhetően sokak élvezhették Svédországtól Spanyolországig, sőt a kontinensen túl is a Varga János Project előadását.
Közreműködik
Varga János – gitárok
Király István – dob
Nagy Zsolt – billentyű
Ifj. Varga jános – dob
Vendégművész: Ferenczi György – hegedű