Május 15-16-án rendezik meg az V. Nemzetközi Molnártalálkozót Túristvándiban, ahol a ma is működőképes vízimalom udvarán elevenítik fel a régi szakma hagyományait, a hozzá fűződő egykori gasztronómiát, illetve társasági életet.

A szakmához kötődő társasági élet visszaidézése sem marad el, a valamikor őrlésre várakozók időtöltő mulatozása jelenti az első nap estéjének-éjszakájának programját. A mátészalkai Szatmár Táncegyüttes tagjai mutatják be a régi táncokat, amelyeket majd a vállalkozó kedvűek is eljárhatnak a táncházban. Lesz mesemondás is, a híres mesemondó Berecz András szórakoztatja az egybegyűlteket.
A nemzetközi molnártalálkozó második napján aztán a szakma művelői is összemérik tudásukat, lesz malomkőhajítás, búzahordás, lisztcipelés és más ügyességi versenyek. A molnárok ételkészítésben is vetélkednek, őseik eledeleit elevenítik fel, amelyeket egykor az őrlésre várakozó gazdákat kínálták meg.
A lisztes eledeleket mindenki megkóstolhatja, köztük a szatmári molnárlepényt is, amely igazi különlegességnek számít. A kenyértésztából készült lepényt együtt sütik a feltéttel, amely nem csak lekvárokból áll, hanem húsfélékből is.
Aztán újra a szórakozásé a fő szerep, este a molnárok bálja zárja a programot a túristvándi vízimalomnál.
Az ipari műemlék létesítményt egyébként 1995 és 1998 között újította fel a Kincstári Vagyoni Igazgatóság. A XVIII. században épült malom jellegzetessége, hogy szerkezetét úgynevezett alulcsapós vízkerekek hajtják, azokra nem felülről folyik a víz, hanem a lapátok merülnek a Túr vizébe.