Ottlik Géza születésének évfordulójára és az Iskola a határon című regény kiadásának 50. évfordulójára emlékezik szombaton délután a Budavári Önkormányzat az író Attila út 45. alatti emléktáblájánál. Ottlik Géza 1958-tól haláláig élt a Krisztinavárosban.
Ottlik az első változatot sem semmisítette meg; mint Kelecsényi László a kézirat publikálása kapcsán megírta, a szöveg visszavonása részben annak köszönhető, hogy Schöpflin Aladárnak nem tetszett a kézirat. Részben pedig annak, hogy Ottlik Géza sejthette, mi várna könyvére "a sematizmus irodalompolitikájának érájában", hiszen "fenyegető példaként ott lebeghetett előtte a nyomdából épphogy kikerült fordításának sorsa. Evelyn Waugh Utolsó látogatásának friss példányai egyenesen a zúzdába kerültek" - írta az irodalomtörténész a Jelenkor Kiadónál 1999-ben megjelent könyvben.
A szöveg az író halála után hagyatékával együtt az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárába került, és annak publikálása segített például eloszlatni azt a 1993-ban felreppent gyanút, hogy az Iskola a határont nem teljes egészében Ottlik Géza írta. A végleges változat azonban nem aratott átütő sikert megjelenése után, azt csak a hetvenes években induló új írónemzedék, az úgynevezett "Péterek nemzedéke" (Esterházy, Lengyel, Nádas, Hajnóczy) fedezte fel újra. A kilencvenes évek közepére az írónak szinte mitikussá növekedett a híre és a rangja, ezen az 1993-ban a könyvfesztivál szenzációjaként megjelent Buda című regény vegyes fogadtatása sem tudott csorbát ejteni. A Buda az Iskola a határon előzményeit és utóéletét meséli el, újraértelmezve az első regényt.
Ottlik Géza Budapesten született 1912. május 9-én. 1923 és 1926 között a kőszegi katonai alreáliskola, majd 1929-ig a budai katonai főreáliskola hallgatója volt. Érettségi után beiratkozott a budapesti egyetem matematika-fizika szakára. Első írásai 1931-ben jelentek meg a Napkeletben. 1939-ben Babits Mihály közölte a Nyugatban A Drugeth-legenda című elbeszélését. A háború alatt légoltalmi szolgálatra osztották be, de közben számos üldözöttet megmentett, többek között Vas Istvánt is. 1945 és 1946 között a Magyar Rádió dramaturgjaként dolgozott, hangjátékokat fordított és írt, 1945-től 1957-ig a Magyar PEN Klub titkára volt.
A kommunista időszakban kiszorult az irodalmi életből, fordításokból élt. A kitelepítéstől csak az írószövetség közbenjárása mentette meg. Kényszerű hallgatása 1957-ben ért véget, mikor megjelent Hajnali háztetők című kisregénye, amelynek első változatát még 1944-ben adta közre a Magyar Csillag. Első díját, a József Attila-díjat 1981-ben kapta, 1985-ben Kossuth-díjjal, 1988-ban Szép Ernő-díjjal, 1990-ben Örkény-díjjal jutalmazták. Ottlik Géza 1990. október 9-én Budapesten halt meg.
